Isten minden embert elhívott

15,7-21; 17,3-14) vagy Mózessel a Sínai-hegyen
(2Móz 19-24). Soha nem volt jobb szerződő fél, mint
maga Isten.
Hűségen belső tartást értünk, amely alapján
betartjuk ígéreteinket és teljesítjük kötelezettségeinket.
Ez az alapvető megbízhatóság szorosan
összefügg az igazsággal és az igazságossággal.
A „becsületszóra” (németül: auf Treu und Glauben
– szó szerint: hűségre és hitre) formulát Ézsaiás
könyvének 33,8 verséből kölcsönözték, és azt
jelenti, hogy a partnerek írásbeli megerősítés nélkül
betartják megállapodásukat. Minden emberi hűség
alapja és feltétele Isten hűsége. A házasságot Isten
alapította, és a hűségre épül. Tőlünk is hűséget vár,
mind a hétköznapi életben, mind vele szemben:
„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet
koszorúját” (Jel 2,10).
Képesek vagyunk Istennel
közösségben élni, akárcsak
Isten velünk
Közösségben élni valakivel azt jelenti, hogy
szoros kapcsolatban állunk vele, és kölcsönösen
osztozunk egymás gondjaiban és örömeiben.
A kolossébeliekhez írt levél 1,16 verse szerint
Krisztusért teremtettünk. Ha ez a teremtésben
számunkra elrendelt cél, akkor az ember a
Teremtőjével való közösségre rendeltetett. A
bűnbeesés azonban szétrombolta ezt, ami egy
tönkrement házasság állapotához hasonlítható.
A partnerek mindkét esetben feladták az eredeti
közösséget. A következmények nem maradnak el
– könnyek és szívfájdalom.
A Jézushoz való megtérés által (lásd a következő
fejezetet) helyreállíthatjuk az Istennel és Fiával való
közösséget. Az Újszövetség egy rövid kifejezést
használ a Teremtővel való, újra helyreállított
közösségre, nevezetesen: „Krisztusban”. Ez a rövid
kifejezés 80-szor fordul elő. Például a korintusiakhoz
írt második levél 5,17 versében ezt olvashatjuk:
„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” Hogy
mennyire bensőséges ez a kapcsolat, azt Pál a
galatákhoz írt levél 2,20 versében írja le: „Többé
tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” Itt
ismét megvalósul a teremtés célja. Aki Krisztushoz
tartozik, az közösségben él a többi keresztyénnel.
Pál a különböző testi és szellemi adottságokkal
rendelkező hívőket egy test részeihez hasonlítja.
A testrészek azonban együttesen Krisztus Testét
alkotják (1Kor 12,27). Az úrvacsorában a Krisztussal
való közösséget ünnepeljük. János így írja le az
Isten és az ember közötti helyreállított közösséget:
„… hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a
mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő
Fiával, a Jézus Krisztussal” (1Jn 1,3). A Krisztussal
való közösség következményei messzire vezetnek:
• részesedünk Krisztus életéből (Róm 6,8)
• részesedünk Krisztus feltámadásából (Kol 2,12)
• Krisztus örököstársai vagyunk (Róm 8,17)
• vele együtt fogunk megdicsőülni (Róm 8,17)
• vele együtt fogunk uralkodni (2Tim 2,12).
Az ember további
jellegzetességei, amelyek
megkülönböztetik az állatoktól
A fenti tíz pontban felsorolt tulajdonságok csak
az ember sajátjai, és egyértelműen kiemelik az
állatvilágból. Ezt világosan meg kell mondani,
hiszen mindenféle fejtegetésekben azt sugallják
nekünk, hogy valamilyen állati leszármazási ágból
kapaszkodtunk fel. Végül felsoroljuk emberi létünk
néhány további jellemzőjét:
• Történelmi lények vagyunk. Feljegyezzük a múlt
eseményeit, elmeséljük őket, elmélkedünk rajtuk,
és néha még tanulunk is belőlük.
• Igényt tartunk a világ és az élet kauzális (oksági)
magyarázatára. Csak mi emberek érdeklődünk
aziránt, honnan jöttünk, mi végre élünk, és hová
tartunk.
• Csak mi gondolkodunk a halál kérdésén, és
temetjük el halottainkat. Isten értelmünk elé
tárta az örökkévalóságot (Préd 3,11). A gizai
piramisok már önmagukban is bizonyítják ezt a
tényt. Mivel az egyiptomiak tudtak a halál utáni
életről, megpróbáltak saját elképzeléseik szerint
felkészülni rá.
105