Isten minden embert elhívott

Mi a bűn? Elsősorban állapot, az Istentől való
elszigeteltség állapota. A konkrét bűnök ennek
az általános bűnnek a következményei. „Minden
igazságtalanság bűn” (1Jn 5,17). Az Isten által adott
Tízparancsolat (2Móz 20,1-17) tartja nekünk a tükröt,
hogy megítélhessük cselekedeteinket. A Hegyi
Beszédben (Mt 5-7) Jézus mélyebben értelmezte a
parancsolatokat. Eszerint nem csupán a végrehajtott
tett, hanem már a szívünkben megfogant gondolat
is bűn. Isten e változatlan mércéjének egyikünk
sem felel meg, de az Isten normájától való minden
eltérés bűn. Igen, már egy jótett elmulasztása is bűn
Isten szemében: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem
teszi, bűne az annak” (Jak 4,17). Minden hitetlenség
bűn, hiszen a Rómaiakhoz írt levél 14,23 versében
ezt olvassuk: „Ami nem hitből származik, az bűn”.
Korunkban az okkult praktikák (pl. jövendőmondás,
ráolvasás) ijesztő méreteket öltöttek. Sok
könyvesboltban nagy a választék ezoterikus
irodalomból, és sok olvasó mérgezi vele a lelkét.
Isten óv ezektől a visszataszító bűnöktől: „Ne tanuld
el azokat az utálatos dolgokat… Ne legyen köztetek
olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne
legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló
vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző,
se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert
utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik”
(5Móz 18,9-21).
Isten szemében azonban az a fő bűn, hogy az
emberek nem hisznek Fiában, és nem követik őt.
Jézus ezt mondja: „A bűn az, hogy nem hisznek
énbennem” (Jn 16,9). A bűn lényegét és hatását jól
megvilágítja az Újszövetség által használt görög
szó, a hamartia, ami céltévesztést jelent. Bűneink
miatt eltévesztjük életünk Isten által megadott
célját, hasonlatosan egy nyílhoz, amely nem talál
bele a céltábla közepébe. Ha bűneinkkel együtt
lépünk be az örökkévalóságba, akkor elveszett
emberek vagyunk, mert romlásba és (örök)
halálba taszíttatunk (Péld 14,34; Róm 6,23). Isten
azt mondta, hogy egyetlen bűnt sem enged be
a mennybe, mert ott „semmi elátkozott nem lesz
többé” (Jel 22,3). Ha Isten beengedné a bűnt
a mennybe, akkor a dicsőségnek ez a helye is
hamarosan tönkremenne. A bűn következményeként
– akárcsak a földön – beköltözne a civakodás és a
veszekedés, az irigység és a rosszakarat, a betegség
és a szenvedés, a szükség és a halál. A mennynek
azonban mennynek kell maradnia. Az örök boldogság
helye marad, egy olyan hely, ahol mindenki mindenkit
szeret. Vajon hány ember szeret minket igazán itt
a földön? A legtöbb esetben egy kezünkön meg
tudnánk számolni őket. Sőt, ha körkérdést intéznénk
az emberekhez, sokan ezt válaszolnák: Senki sem
szeret, magányos vagyok.
Isten Jézus által maga oldotta meg a bűn problémáját.
„Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk”
(2Kor 5,21). Egyetlen ember sem lenne képes
elhordozni saját bűneit, hiszen a bűnöket sem jó
tettekkel, sem vallásos gyakorlatokkal nem lehet jóvá
vagy semmissé tenni. A bűn ellen nincs orvosság. De
az, aki képes volt eltörölni, véghezvitte. Jézusról írva
van, hogy „bűneinket maga vitte fel testében a fára”
(1Pt 2,24). Minthogy ez megtörtént, mindenki számára
megnyílt a szabadulás lehetősége, minden korlátozás
nélkül:
• legyen fiatal vagy öreg, szegény vagy gazdag
• legyen férfi vagy nő
• legyen analfabéta vagy Nobel-díjas
• legyen fekete, fehér, sárga vagy vörös – Isten nem
ismeri a faji korlátokat
• legyen német, francia, orosz vagy amerikai, Istennél
nincs nemzeti megkülönböztetés
• beszéljen angolul, németül, kínaiul vagy arabul
– Istennél nincsenek nyelvi korlátok.
Ennél átfogóbb megváltás el sem képzelhető. Jézus
szereteten és önkéntességen alapuló terve által nem
csupán 5, 10 vagy 20 százalék szabadítható meg,
hanem 100 százalék. „Mert ő (Jézus) engesztelő
áldozat a mi bűneinkért; de nemcsak a mieinkért,
hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2). Az
emberiség tragédiája az, hogy csak viszonylag kis
része tér meg Jézushoz, és nyer ezáltal szabadulást
(Mt 7,13-14; Lk 12,32). A többiek a régi, járt úton
haladnak, és ezzel feltartóztathatatlanul rohannak a
kárhozatba.
119