Pandora's TeAm 1

Pandora’s TeAm
– Tényleg nem akarunk bántani, Calla. A nevem Monroe.
Előrébb lépett.
– Maradj ott, ahol vagy! – villantottam ki rá a fogaimat.
Nem jött közelebb.
– Eddig nem próbáltál megölni – feleltem, még mindig a
szobát figyelve, hátha találok valamit, ami jól jöhet harc esetén. –
De ez nem jelenti azt, hogy megbízhatok benned. Ha az övedről
lógó fegyver egy centit is megmozdul, a fél karod bánja.
Bólintott.
Belefájdult a fejem az egymás után felmerülő kérdésekbe.
Megint úgy éreztem, mintha nem kapnék levegőt. Nem
hagyhattam, hogy eluralkodjon rajtam a pánik. És fikarcnyi
gyengeséget sem mutathattam.
Emlékek merültek fel bennem, a bőröm alatt kavarogtak,
libabőrös lettem tőlük. A fejemben fájdalommal teli kiáltások
hangzottak fel. Megborzongtam, láttam, ahogy ködös
árnyakként lidércek vesznek körül, a fejem fölött succubusok
rikoltoznak. Megdermedtem.
„Monroe! Itt van a fiú!”
– Hol van Shay
Alig tudtam kiejteni a nevét. Összeszorította a torkom a
félelem, ahogy Monroe válaszára vártam.
A múlt pillanatainak foszlányai merültek fel emlékezetemben,
kavargó képek, de egyiket sem tudtam megragadni. Harcoltam
az emlékeimmel, próbáltam megtartani valamelyiket az
elmémben, hogy rájöjjek, mi történt velem, hogyan kerültem ide.
Emlékeztem arra, hogy keskeny folyosókon futottunk végig,
majd észrevettük, hogy bekerítettek minket, és megkerestük a
Rowan-birtok könyvtárába vezető utat. Itt már várt minket Shay
bácsikája, Bosque Mar, aki csak növelte a haragomat, mivel nem
akarta elárulni, mi történik velünk.
Shay olyan szorosan fogta a kezem, hogy már szinte fájt.
– Mondd meg, ki vagy valójában.
11