Pandora's TeAm 1

15
Pandora’s TeAm
Alig hallottam, amit mondott. Mintha vörös köd borította
volna el a tudatomat – sokat harcoltam életemben, a küzdelmek
emléke mind egyszerre tolult fel bennem.
A boszorkányok háborúja.
Szolgáltam a vigyázókat a keresők elleni küzdelemben, amióta
csak elég élesek voltak a fogaim, hogy harapjak velük.
Vadásztam és öltem a kedvükért.
Monroe-ra szegeztem a tekintetemet. Az ő embereit is
megöltem. Miért akarná, hogy csatlakozzak hozzájuk
Mintha érzékelte volna az óvatosságomat, mozdulatlanul állt.
Nem szólalt meg, csak hátratette a kezét, és várta, hogy én
beszéljek.
Nyeltem egyet, és igyekeztem határozott hangon megszólalni.
– Szóval azt akarjátok, harcoljak a ti oldalatokon.
– Nem csak téged kérünk – mondta. Látszott, hogy nehezére
esik megválogatni a szavait. Mintha ki akarta volna tölteni velük
a köztünk lévő űrt. – De te vagy a kulcsfigura. Alfa vagy, vezető.
Erre van szükségünk, mindig is erre volt szükségünk.
– Nem értem – olyan csillogó szemmel beszélt, hogy hirtelen
nem is tudtam, féljek-e tőle, vagy vegyem megtiszteltetésnek.
– Az őrzők, Calla, a falkád. Velük együtt kell átállnod. Hogy a
mi oldalunkon harcoljatok.
Mintha kihúzták volna a padlót a lábam alól, és zuhanni
kezdtem volna. Hinni akartam abban, amit mondott, hiszen nem
éppen azt mondta-e, amire titokban vágytam
Végre kiszabadíthatnám a falkámat.
Igen, itt az alkalom. Ebben a helyzetben is megdobogtatta a
szívemet a gondolat, hogy visszatérjek Vailbe, hogy felkeressem
a falkámat. Viszontlátnám Rent is. Mindnyájukat
megszabadíthatnám a vigyázóktól. Megváltozna az életük, jobb
lenne.
De a keresők az ellenségeim voltak... nagyon óvatosnak kell
lennem, ha egyezséget akarok kötni velük. Elhatároztam, hogy
nem takargatom a bizonytalanságomat.