Pandora's TeAm 1

Pandora’s TeAm
Úgy látszik, Monroe igazat mondott az ablakokról.
Az udvar tele volt... üvegházakkal és ágyásokkal. Legalábbis
kerti ágyásoknak tűntek, de nem nőtt bennük virág. Igaz, már
jócskán benne jártunk az őszben. Vagy a télben Mennyi ideje
lehetek itt
Az üvegajtó túloldalán ritkás pelyhekben szállingózott a hó a
sötét földre.
Valaki a vállamra tette a kezét, és felocsúdtam.
– Először elintézzük a dolgunkat – mosolygott rám Monroe. –
Megígérem, hogy utána körbevezetlek.
– Jó – mondtam, és követtem őt a jobb kéz felé eső folyosón.
Elpirultam, és nagyon reméltem, hogy nem vágtam túl ostoba
arcot, ahogy elámultam az épületen.
Az új folyosó sokkal szélesebb volt, mint ahonnét jöttünk, és
az elsővel ellentétben egyenes. Jobb és bal felől ajtók
szegélyezték, előttünk is magasodott kettő. Amikor odaértünk,
nagyot néztem. Mind a négy ajtószárnyba a föld alkímiai jele volt
belevésve, ugyanaz, amelyik Haldis barlangját jelölte a Mindenki
háborúja mindenki ellen lapjain.
– Megcsinálta a leckéjét – mondta Connor, – Silas le lesz
nyűgözve.
Monroe és Ethan nem feleltek semmit, én az ajkamba
haraptam. El kell rejtenem előlük a gondolataimat és érzéseimet,
ismételgettem. De minden ilyesmit elfelejtettem, amikor Monroe
kinyitotta az ajtót. Egy nagy szobába léptünk, a közepén egyetlen
asztal állt. Kerek volt és tömör, mintha Arthur király udvarából
érkezett volna. A falak mentén könyvespolcok sorakoztak – régi,
bőrkötéses kötetekkel, mint amilyeneket a Rowan-birtokon
láttam. A hasonlóság elég volt ahhoz, hogy élessé tegye a
fogaimat.
A szemem sarkából két embert láttam, aki egy könyvespolc
mellett álldogáltak. Csendesen beszélgettek, miközben a
könyvek címeit olvasgatták. Kettejük közül az egyiket ismertem.
Sőt, szerettem.
24