Pandora's TeAm 1

Pandora’s TeAm
lépcsőforduló mögötti homályból, és rávetette magát. Connor
elterült a földön, a kardja a sarokba repült.
Ethan, aki mögöttem állt, eleresztett egy káromkodást, és
átugrott a lépcsőkorláton, majd a szoba padlóján landolt. Én
átpréseltem magam Monroe mellett, készen arra, hogy a farkasra
vessem magam. Ethan egy nyílvesszőt küldött az őrző felé, aki
Connort teljes testsúlyával a földhöz szegezte. Én a fogaimmal a
védtelenül hagyott lágyékába téptem. A farkas felüvöltött, és
dühödten rázta a fejét, amikor a vessző a vállába fúródott. Majd
vicsorogva felém fordult, és rám vetette magát, de én könnyedén
félreugrottam, és izmaimat megfeszítve készültem az
ellentámadásra.
Connor, mialatt az őrző figyelme rám irányult, kirántotta
övéből a katarát, és fél térde emelkedve a farkas szügyébe
merítette a rövid pengét. A farkas még egyszer felüvöltött, majd
a hangja hörgésbe fulladt. Tett egy bizonytalan mozdulatot, és
Connorra zuhant. A kereső lelökte magáról a farkas tetemét.
Ethan, kezében a nyílpuskával, a szoba árnyait fürkészte.
– Csak egy – kérdezte Monroe, kivont karddal közeledve
felénk.
– Egyelőre – mondta Ethan, leeresztve a fegyverét.
– Szerencsénk van – Connor letörölte a vért a kezéről. Mellé
léptem, és szemügyre vettem a földön heverő halott farkast.
Ismertem őt, Sabine apja volt. Megöltük Sabine apját.
Alakot váltottam, és megráztam a fejem.
– Jól vagy – kérdezte Connor.
– Valami nincs rendben – mondtam, és meredten fürkésztem
körbe a szobában. Nem volt egyszerű emberi alakban lenni,
amikor a veszély egy karnyújtásnyira van. – Ennek a farkasnak
nem kellett volna itt lennie.
– Ezt, hogy érted – kérdezte Monroe. – Az lepett volna meg,
ha ezt a helyet nem védték volna az őrzők. Inkább az a furcsa,
hogy csak eggyel találkoztunk.
240