Pandora's TeAm 1

223
Pandora’s TeAm
használják, ha nem mennek vissza az akadémiára. Ráadásul az
aratók is itt laknak.
– Értem. Ansel hogy van
– Azt mondja, nincsenek fájdalmai – válaszolta Isaac. – De
nagyon maga alatt van. Nem tudtam rávenni, hogy egyen.
Melegítettem neki pörköltet, ott van az éjjeliszekrényén. Talán
neked több szerencséd lesz vele.
– Köszönöm, hogy vele maradtál.
– Nem tesz semmit – mondta Isaac. – Ha te itt elboldogulsz,
akkor én le is mennék.
– Rendben – mondtam, és már indultam is befelé.
Leültem Ansel mellé az ágyra, de egy szót sem szólt. A kezét
bámulta. Csukott ujjai között volt valami, amit nem tudtam
kivenni rendesen.
– Szóval nem akarsz enni – kérdeztem, és az érintetlenül
hagyott tányér felé böktem.
– Majd eszem, ha éhes leszek – dünnyögte Ansel.
– Már ettem az itteni ételből – próbáltam vidámságot
csempészni a hangomba és esküszöm, nem mérgezett.
Ansel nem nevetett, de ökölbe szorított kezei lassan kinyíltak,
és a tenyerében megpillantottam valamit, ami valamilyen
gyűrött papírdarabnak tűnt.
– Mi az – ráncoltam össze a homlokomat.
– Semmi – a karjait összekulcsolta a mellkasa előtt. – Mit
akarsz
– Sok mindenen keresztülmentél – mondtam, komolyra
fordítva a szót. – Össze kell magad szedned, és törődnöd kell
magaddal.
Át akartam karolni a vállát, de ellökte a kezemet.
– Ne nyúlj hozzám.
– Miért – kérdeztem óvatosan. – Annyira örülök, hogy látlak,
An. Hiányoztál.
Nevetett, de komor üresség csendült a hangjában:
– Tényleg Nem is gondoltam volna.