Pandora's TeAm 1

Pandora’s TeAm
Szavai egy kicsit megnyugtattak. Végül is az átjáró már nem
olyan fényes, mint amikor Adne létrehozta, bár így is
észrevehető. Olyan mintha egy karácsonyi égőfüzér pislákolna.
És időben is elég közel vagyunk az ünnephez, úgyhogy kis
szerencsével, ha valaki észreveszi, nem gondol semmi különösre.
– Minden tiszta – hallottam Ethan hangját a sikátorból. – Nincs
járőr, tiszta az út az oldalbejárathoz.
Connor nem szólt, szemei az árnyékokat fürkészték.
– Jó – mondta Monroe. – Akkor mozgás.
Ethan felzárkózott Monroe mellé. Én farkassá alakultam, és
nesztelen léptekkel megindultam a sikátorba, miközben Connor
átvette a vezetést. Ereimben lüktetett a vér, olyan hangosan,
hogy szinte elnyomta érzékeny hallásomat, már-már azt
gondoltam, a többiek is meghallják. Senki nem beszélt, és senki
nem nézett rám. Rezzenéstelen arccal, némán haladtak előre a
keskeny sikátorban.
Amikor elértünk az oldalsó ajtóhoz, Monroe felemelte a kezét:
– Riasztó
– Nincs – mondta Ethan. – Csak a zár.
– Rajta vagyok – Connor előhúzott valami fémes dolgot a
zsebéből, és megindult az ajtó felé.
Ethan átvette a helyét, és beállt őrködni.
Aztán kattanás hallatszott, majd nyikorgás, ahogy az ajtó
kinyílt. Connor és Monroe rögtön ott termett, testük megfeszült,
támadásra készen.
Nem volt őr odabent.
Gyors pillantást váltottak, majd jelezték, hogy kövessük őket.
Ethan becsukta mögöttünk az ajtót. Végigosontunk a folyosón.
A torkomban éreztem a gyomromat, ahogy visszaemlékeztem
erre az útra, ami Efron irodájába vezetett. A Bane-főnök itt van
most Felemeltem az orrom, és beleszagoltam a levegőbe. A
klubban állott izzadság szaga terjengett, amit átitatott a
succubusok rémisztő édeskés bűze. Az orromhoz emeltem a
238