1984/2. - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

110KATONA ADAMA Szemle örökébe 1930-tól az újrainduló Erdélyi Múzeum lépett. Az ErdélyiMúzeum-Egyesület szakosztályainak György Lajos főtitkár szerkesztésében újramegjelenő közlönye a romániai magyar tudomány termésének reprezentatív megjelenésilehetőségét biztosította. (Egy évtized után Szabó T. Attila vette át a szerkesztést;feladatát 1947-ig láthatta el.)A negyedévenként 7—8 ív terjedelemben megjelenő Erdélyi Múzeum új folyamátelsősorban társadalomtudományi, a kisebbségi helyzettel, életformával foglalkozótársadalmi-politikai, valamint maradandó becsű művészettörténeti, pedagógiaitanulmányok, irodalomtudományi értekezések, továbbá történelmi, régészeti,néprajzi, filozófiai, kisebb számban pedig természettudományos tanulmányok, közlésektették gazdaggá. Még a szemle égisze alatt indította meg az Erdélyi TudományosFüzetek sorozatát. Ezek a különnyomatok azokhoz is eljuttatták a romániaimagyar tudományosság eredményeit, akik nem fizettek elő a Szemlére, illetve aMúzeumra. Szerkesztésében 1940-ig 120 füzet jelent meg e sorozatban.Közben lassan-lassan, idősb Kántor Lajos és mások fáradozásai eredményeként,életre kelt a tetszhalálából az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeum-Egyesület,amely a korábbinál is teljesebb, szélesebb körű tudományos tevékenység kibontakozásánakadott formát és keretet.Ezzel a momentummal kezdődött el a romániai magyar tudományos élet fejlődésénekelső nagy — a kisebbségi sors meg a gazdasági válság ellenére is virágzó— tízéves korszaka. György Lajos, a minden nehéz helyzetben helytállófőtitkár vá.lalta, az Erdélyi Múzeum folyóirat és a Füzetek mellett, 1931—1940között az EME Vándorgyűlései Emlékkönyve szerkesztését is. A vándorgyűlésekebben az időszakban fontos nemzetiségi feladatot töltöttek be: Erdély-szerte ébrentartották a tudományok iránti közérdeklődést. Az EME kiadványok összesen többmint kilencezer lap terjedelemben kerültek az olvasók asztalára.Egy másik nagyjelentőségű vállalkozása — társszerkesztőként — az 1933-tólévente 32—36 ív terjedelemben 1944-ig megjelent kitűnő pedagógiai folyóirat, azErdélyi Iskola. Ennek az értékes időszaki kiadványnak — amelyet újabban érdemeszerint Nagy Géza professzor méltatott a Korunk 1974-es évkönyvében — mellékkiadványakéntjelentették meg a Népművelési Füzetek sorozatot.A korszak folyóirataival ismerkedő számára meglepő, hogy a György Lajosjegyezte számos időszaki kiadványban sehol sem bukkan pongyola, magyartalan fogalmazásúmondatokra. S ez nyilván nemcsak a szerzők érdeme, hanem a gondos,pontos szerkesztőé is. Kortársai egybehangzó vallomása szerint a szerkesztő nemcsakaz Erdélyi Iskola, hanem az EME kiadványai szerzőinek kéziratait is egytőlegyig átfésülte, hogy a legelvontabb vagy akár a leggyakorlatibb jellegű tudományágképviselőjének forrásértékű vagy akár népszerűsítő írásai mindenkor példásankifogástalan nyelvi köntösben kerüljenek az olvasó szeme elé.Stilusérzéke átlagon felüli volt. S hogy mennyire tudatos stiliszta volt, bizonyítjákma is frissen ható nyelvművelő írásai meg a középiskoláknak szánt magyarnyelvtan és irodalom tankönyvei.Az 1922—1938 között kiadott kilencféle György Lajos-tankönyv nemcsak azii odalomtörténet, irodalomelmélet berkeiben otthonos tudós, hanem a tanítás gyakorlatátismerő pedagógus munkájának is eredménye.Még az első világháború előtt, két tanéven át a budapesti tanárképző gyakorlógimnáziumban, ezután két éven át Mezőkövesden, majd 1916-tól a kolozsváriMarianumban állt katedrára. 1919-től 1923 őszéig ez a kolozsvári leánygimnáziumkoedukációs rendszerű tanítóképző intézetnek, illetve tanárképző főiskolánakIs otthont adott, amely utolsó tanévében György Lajos irányításával működött.Erre a korszakára emlékező egykori tanítványaival nem sikerült találkoznom.Annál több olyan emlékezőre akadtam, akik a harmincas évek elejétől Ismerték,amikor hazatérvén kétéves berlini tanulmányútjáról, mint a Báthory—Aporegyetemi internátus tanulmányi igazgatója újraszervezte a Lyceum-könyvtárat,amelynek két, száz személyes olvasó termét közel két évtizeden át ingyen az egyetemiés főiskolai hallgatók rendelkezésére bocsátotta. Gondja volt még a tanítóságés egyetemet végzett értelmiségünk intézményes továbbképzésére is.Sok hallgatója volt 1940 őszétől 1947 tavaszáig Irodalomtörténeti előadásainaka/, egyetemen. Az emlékezők szerint nem volt nagyhatású szónok. Nyolcadrét lapocskákrólolvasta fel monoton hangon kurzusait. Precíz volt: igazi filológus-professzor.Szeminárium-vezetőként és persze a szigorlatokon sem mutatkozott más-