1984/2. - Szabó T. Attila Nyelvi Intézet

130BIRÓ ZOLTÁNményes formában sem közös nevezőre hozni. Különösen akkor nem, ha az intézményesforma (jelen esetben az oktatás) nem vet számot az anyanyelv többszólamúságávalés olyan felettes nyelvet „termel", amely nemhogy nem aknázza kiaz egyes szociokulturálisan meghatározott „anyanyelvekében rejlő lehetőségeket,hanem egyenesen szembehelyezkedik azokkal. A feladat kijelölése nemcsupán annyit jelent, hogy felírjuk a táblára a létrehozandó szöveg címét. Mivelazonban a mai gyakorlat többnyire ebben merül ki, ezt a kérdést is a részleteselemzés során fejtjük ki. A harmadik mozzanat a szükségles észleletek számbavétele,azoknak az észleleteknek az előtérbe állítása, amelyeket az észleleteknagy halmazából a tanuló kiválaszt mint számbajöhetö elemeket a megírandó,elmondandó szöveg számára. Ezután következik az egyenértékek keresése,amiről már szó esett, példának a falevelek színének ábrázolását hozva fel. Azanyanyelv esetében ugyanígy áll a helyzet. Egy szituációhoz, amelyet a feladat szerintbele kell foglalni a szövegbe, az egyénben egy sop asszociáció, érzelem kapcsolódik.Ahhoz, hogy a szöveg létrejöhessen, meg kell keresni azokat a szavakat,szókapcsolatokat, elhelyezési formákat, amelyek kifejezik az egyénnek a szituációhozvaló viszonyát. A szöveg létrehozása tehát nem más, mint olyan egyenértékekkeresése, amelyek az anyanyelv vagy a vizuális nyelv síkján kifejezik a valóságbanfennálló egyén—szituáció viszonyt.Az utolsó mozzanat, szöveg, értékelés, a kép vagy szöveg létrejöttétjelöli, amikor az maga is a környezet egy elemévé válik, és ez a környezetté válásfeltételezi azt, hogy a megjelenítés objektivációjához is egy sor asszociáció,érzelem kötődhet, következésképpen róla is további szöveg készíthető. A kész szövegnekez az „eltávolodása", a környezetbe való belehelyezkedése arra figyelmeztet,hogy nem a tanár az egyedüli, aki értékel, söt valójában nem is ö az igaziértékelő. A mai iskolai gyakorlatban az értékelés a tanár kizárólagos joga.Az alapfogalmak bemutatása után vegyük szemügyre magát a szöveg keletkezését.Ennek keretében szólni kell a ma általános gyakorlatról iá, de a fő cél avizuális nyelv hasznosíthatóságának tárgyalása lesz. Elemzésem egyidejűleg elméletiés módszertani vázlat. Kiinduló és végeredményben egyetlen hipotézisem az,hogy a vizuális nyelv kínálta lehetőségek felhasználásával az iskolában folyó anyanyelvinevelés számára hasznosítani tudjuk a szociokulturálisan meghatározott„anyanyelvek" ma még kiaknázatlan energiáit. Ez a hipotézis pedig azt jelenti,hogy átléphetőnek tartom az egyes tanulók személyiségfejlődése során jelentkező,szociokulturálisan meghatározott nyelvi akadályokat. Többek között Basil Bernstein,a nyelvi hátrányos helyzet egyik legnagyobb szaktekintélye utal nemegyszerírásaiban arra, hogy a korlátozott kód használóiban óriási nyelvi „energia" rejtőzik,csakhogy ennek hasznosítása az egyén számára nem célszerű, nem szükséges,mert képtelen ezt az energiát a kidolgozott kód törvényszerűségei szerint hasznosítani.Hipotézisem szerint a vizuális nyelv kínálta lehetőségek felhasználásával azanyanyelvi nevelés elmozdulhat a Bernstein és mások által is jelzett holtpontról.1. ÉszleletekAz észlelet — feldolgozott információ. Olyan információ, amelyet nem csupánfiziológiailag regisztráltunk (meghallottunk, megláttunk) hanem el is helyeztünk.Az elhelyezés azt a viszonyt jelenti, aminek révén jelentést tulajdonítunk a hozzánkérkező információnak, asszociációkat, érzelmeket rendelünk hozzá.Az elhelyezéssel kapcsolatban két dolog tűnik nagyon fontosnak. Először isaz, hogy csak azt helyezhetjük el, csak abból válhat számunkra észlelet, ami akörnyezetünkben valamilyen formában létezik. Másodszor pedig — és ez a fontosabb— van egy olyan belső programunk, amely meghatározza, hogy mit érdemeselhelyezni és mit nem, illetve azt is, hogy miképpen kell az adott Információt elhelyezni.A mai iskolai gyakorlat eleve nem vesz tudomást arról, hogy az egyes információkteljesen más előjellel vagy lényeges árnyalati különbségekkel szerepelhetnekészleletként a tanulók) tudatában, mint ahogyan azt mi elképzeljük. Sőt, aszövegek létrehozásakor arra kényszeritjük őket, hogy eleve zárójelbe tegyék asaját észleleteiket. Még a Jobbik eset az, hogy a megjelölt témáknál fel sem használhatjákazokat. Mentségünkre (mármint a tanárokéra, tankönyvírókéra) szolgáljonaz, hogy nem is igen tudunk) a létezésükről, s ha mégis, akkor nem tartjuk