124SZABÓ ZOLTÁNKöztük szólás vagy közmondás is előfordul: „Hanem iszen, az isten nemalszik, rossz tüz el nem alszik, nem marad ez annyiban" (73), „Ami igaz, igaz,lehet az öregnek is tarka macskája 5 " (73), „Kár volt akár egy szalmaszálat is keresztültenni ebben a dologban" (76).Az élőnyelvi elemek közül külön kategóriaként ki kell emelnünk a vaskosabbszókat: a vihar „Istennek fekete haragja" (71), cudar Bágy (71), piszkosanhömpölygött alá az ár (72), takarodj innen (77). Ha kevés is van belőlük, mégis. jelentősek, mert közvetlenül az elbeszélés oly fontos erkölcsi minőségéhez, a „rosszhoz"vagy a „rosszat okozóhoz" kapcsolódnak. Fontosak továbbá azért is, mert azélőnyelvi színezeten belül a legjobban jelzik az ellentétes kategóriához, a „szép"szavakhoz viszonyítható kelönbséget.Az élőnyelvi jelleg alakításában fontos eljárás az is, hogy az író nem egyhelyen a népi elbeszélő előadásmódját követi, így gyakran közvetlen szereplőkéntnyilatkozik meg, véleményt nyilvánít, elszólja magát, kételkedik valamiben, megszólítszereplőket, sőt még tárgyakat is: „Az napról kezdem, mikor a felhők eléharangoztak Bodokon" (71), „Még a vén Sós Pál szájában is ott akadt a következőesküszó. Jó is, hogy ott akadt" (78), „Szüretre lett volna meg a dolog [ti. aházasság]... de most már vagy lesz valamikor vagy sem" (74), „Még meg is szólítjaazt a hatalmas embert. Ejnye no, mire való az!" (77), „Nosza, szaladj hátutána, öreg láda!" (73).Nem egy esetben az élőnyelvi szókat, fordulatokat is azért használja, hogy— mint a népi elbeszélő — élénkítse, színezze stílusát, hogy így az olvasót méginkább szórakoztassa: „No ez, ha úgy igaz, nem lehetett más, mint a Baló leányokkincsei" (75), „Hát Iám, hiába volt az Ágnes útja is" (75), „Igaz biz'a — az újtemplomot szentelték itt föl" (76).Láthatjuk, sok és sokféle élőnyelvi stíluselem van az elbeszélésben. Hogyebből nem lett bántó nyelvi naturalizmus, azt azzal magyarázhatjuk, hogy aszerző szívesen él az egyenes és függő beszédet egyesítő sajátos közlésformával, aszabad indirekt stílussal, amely lehetővé teszi a mindennapi beszéd természetességétott is, ahol nem a szereplők nyilatkoznak me
MIKSZÁTH KALMAN, A NÉHAI B ARANY 125Ez a mozgalmasság a vihar elmúlásával elcsendesedik. Mindez néha egy-egymondaton belüli ellentét formájában is kifejeződik: „A kísértetiesen szaladó búzaetésekés kukoricaszárak megállottak, lassanként kitisztult az ég" (71—72). Ehhezhasonló ellentét a megjelenítés egy-egy képében is megfigyelhető. A vágtató vízenúszó tulipános láda a kép egy önmagában nem mozgó részlete: „valami négyszögletestuskót gurítottak a habok. .. milyen szépen ül ott a tetején egy picike bárány"(72). Ehhez hasonlóan a nagy mozgalmasság után a bárány bemutatása szinténfeltűnően statikus képet alkot: „Szép patyolatgvapjas, két fekete folt van ahátgerincén, piros pántlika a nyakában" (72).Ez az ellentét néha a mozgás kisebb vagy nagyobb fokában is megnyilvánul.Az elbeszélés első és utolsó része épp abban különbözik, hogy a mozgás az elbeszéléselején erőteljesebb, mint a végén. A vihar és az ár mozgalmassága (csapkodta,szaladt, hömpölyög, vágtat) nyilván nagyobb fokú, mint az utolsó cselekménymozzanaté:„Boriska lehajolt, fejecskéjét odaszorította a béléshez, könnveivelmég tisztábbra mosta" (78). Emiatt az utolsó részben a megjelenítés egy-egy képénbelüli ellentét is kisebb, mint az elején. Ott a szaladó búzavetések állottak meg,itt csak az amúgy is lassan beszélő (hamisan esküdő) ember hallgat el: „Boriskasikoltva egy szökéssel ott termett a leesett ruhadarabnál. Mindenki ránézett. Méga vén Sós Pál szájában is ott akadt a következő esküszó" (78). Továbbá az eleiénaz ár hömpölygéséhez viszonyítva feltűnően statikus a bárány leírása. A végénviszont a leányka mozgása és az azt követő kép. a ködmön leírása közötti ellentétkisebb fokú: „Lehajolt. Fejecskéjét odaszorította, ahol a bélésen két barna foltlátszott. .. |Jgyes szücsmunka és szép tisztára mosott báránybörből volt az egészbélés, hanem az ismerős közepe mégis a legkülönb" (78).3.3. Az előbbieknél kisebb jelentőségű ellentétet alkotnak az explicit és implicitjelleggel összefüggő kommentárok, illetőleg sejtetések.Nem kevés a narrátori szövegezés, ami a népi elbeszélő már említett előadásmódjávalfügg össze. Ezek mint kifejtett (explicit) részletek többletközlésként(magyarázatként, véleménynyilvánításként) a tiszta elbeszélést egészítik ki. Funkciójukis ugyanaz, mint amit a népi elbeszélő sajátos technikájáról fentebb elmondtunk:élénkítés, az olvasónak a közlési folyamatba valóSzövegszerkesztésiszempontból az esetek egy részében minden formai jeioies, e'különítésnélkül ágyazódnak bele a közlés menetébe: „S igv esett meg a csúfság Bodokon,hogy a legmódosabb ember házát kikutatták. Istenem, de csak nagy úr isa törvény!" (75). Néha zárójel különíti el: „Nem volt a ládában egy veszett garassem, hanem (ma már tudjuk) benne volt a szép majornoki Baló Ágnes kelengyéje"(74).Ennek ellentéte a nyílt kimondás hiánya, az implicit közlés, rendszerint akihagyásos, a félbeszakított szövegezéssel összefüggő sejtetés, ami eléggé hasonlíta népballadák eljárásához, az ott műfaji sajátosságnak tekinthető homályossághoz,szaggatottsághoz Az idevonható esetek között van ki nem fejtett, sejtető kételkedés,amit gyakran a három pont jelez: „Mócsik György, a gózoni szűcs olyasfélétmondott a minap itt jártában, hogy ebben a dologban, ha nem volna lakataz ö száján ... Ki tudhatja hát?" (73—74).3.4. Jól kivehető, bár nem nagy szövegrészeket átfogó ellentétet alkot a szelíd,szomorkás humor és a vádoló funkciójú gúny.A szelíd, szomorkás humor elsődleges funkciója az élénkítés, s mint ilyenaz előbbi alfejezetben tárgyalt narrátori többletközlésbe ágyazódik bele Egyikalakító eszköze a szójáték: „Hogy az ár elmosta a csöszházat, elmosta a házasságotis" (75), „Bezzeg a búbánat venné fel a Baló Mihály házát, ha a ház megvolna,s ha nem éppen amiatt venné fel, mert a víz felvette" (74). Van perszeolyan eset is, amelyben a humoros hatást közvetlenül nem valamilven nyelvi eszközváltja ki, hanem egy elképzelt humoros eset: „Pedig itt még ehetik is [azúszó láda tetején ülő bárány], ha a láda bolondjában utoléri a[z előtte úszó] petrencét"(73).A gúny a vádolás velejárója és egyben az író részéről az együttérzés kifejezése.Jól kivehető gúny rejlik abban, hogy az író mint igazságtalanságot tesziszóvá azt, hogy a módos, tekintélyes embernek mindenféleképpen igaza kell hogvlegyen: „Hanem hát azt mondja ökigyelme, hogy ott volt ugyan, de színét se láttaa jószágnak, ami úgy is van akkor, ha olyan módos, tekintélves ember állit ia" (73).Vagy amikor Sós Pál a bárányát tőle követelő leánykát elküldi, és mintha mi sem