se1

Jane Roberts: Seth megszólal 110
Úgy másfél évvel ezelőtt Seth azt javasolta, hogy hagyjam ott az állásomat a
galériában, és tartsak paranormális jelenségekkel és képességekkel foglalkozó tanfolyamot.
Még azt is megmondta, hogy három hónapon belül hány hallgatóm lesz.
Ezúttal megfogadtam a tanácsát, bár nemigen hittem benne, hogy ezen a környéken
akkora lesz az érdeklődés. Sethnek igaza volt: élveztem a foglalkozásokat, sokat tanultam
belőlük, és saját képességeimet is sikerült olyan irányokban fejlesztenem,
ahogyan azelőtt nem is hittem volna.
Az ülések első fél évében Willie, a macskánk rendkívül barátságtalanul kezdett
viselkedni. Közvetlenül az ülések előtt vadul fújt és prüszkölt. Egy este komolyan
meg is ijesztett. Éppen az ülésre készülődtünk; Willie a hálószobai szekrényben szunyókált.
Hirtelen kirontott a szekrényből, a bundáját felborzolta, átrohant a nappalin,
és elbújt a függöny mögött. Máskor belekapott a bokámba, miközben Sethként beszéltem;
ott csimpaszkodott a nadrágom szárán, és transzban lévén a fél szobán át
vonszoltam magammal. Robnak végül be kellett zárnia Willie-t a műterembe.
Rob végül megkérdezte Sethtől, mi a baj. A válasz úgy szólt, hogy Willie rendkívül
finom érzékei már az ülés előtt felfogták Seth jelenlétét. Azt mondta: a macska
viselkedése megváltozik majd, ha hozzászokik a helyzethez. Willie körülbelül egy
hónap múlva ismét a régi önmaga lett. Ma már oda sem hederít az ülésekre, sőt néha
az ölembe telepszik, míg transzban vagyok.