se1

Jane Roberts: Seth megszólal 78
Amikor Seth átkapcsolt, minden más gondolatom, minden kételyem eloszlott.
A szemem mindvégig nyitva volt. Meg tudtam szemlélni például a különbséget a két
kezem között, láttam az új ujjakat és a fényt, amely felkúszott karomon a pulóver
felhúzott ujjáig. Amikor Seth megszólalt, mintha „kikapcsoltam” volna, de óriási
energia áradt át rajtam. A végén látott tükörképtől eltekintve semmi sem volt ellenemre.
De mihelyt véget ért a szeánsz, nagyon megrémültem. Seth részvétele az eseményekben
rendkívüli módon felzaklatott bennünket. Mindannyian tudtuk, mit láttunk.
Rob egyszer még meg is érintette a kezet, és Seth több alkalmat adott, hogy
ellenőrizzük a jelenségeket, amikor létrejöttek. Érzékeink tanúságát nem tudtuk elfogadni,
de ilyen nyilvánvaló bizonyságot el sem utasíthattunk. A könyv miatt végrehajtottuk
ugyan a kísérletet, de a szeánszról az volt a véleményünk, hogy hülyeség,
komolytalan dolog. Nem akartuk, hogy Seth belekeveredjen, sőt, szándékosan nem őt
hívtuk.
Intellektuális kételyeimet éppen az okozta, hogy a kísérlet ennyire sikeres volt.
Sokat vitatkoztunk azon, vajon a történtekért felelős lehetett-e valamiféle szuggesztió,
de tudtuk, hogy az események felét sem lehet ezzel magyarázni. Szuggesztió
aligha idézhette elő a dudorokat, amelyeket Rob a kezemen érzett, vagy a tíz ujjat egy
kézen; a tükörképet viszont, úgy véltük, kiválthatta szuggesztió.