se1

Jane Roberts: Seth megszólal 193
még az örömöt is gyanakvással fogadják, mert végül, a test halálával annak is véget
kell érnie.
Valaha én is így gondolkodtam. Amikor megismertem Robot, és szerelmes lettem,
örömöm csak megkettőzte a mélyben átélt tragédiát, mintha a halál gúnyt űzne
belőlem, amikor az életet kétszer oly értékessé teszi. Minden napomban egy újabb
lépést láttam a végső elmúlás felé vezető úton, amelyet elképzelni nem tudtam ugyan,
de egyre fokozódó indulattal utasítottam el.
Sokan érzik persze, hogy a halál egy újabb kezdet, de a legtöbben közülünk még
mindig azt gondolják, hogy anyagi testünk, környezetünk teremtményei és rabjai vagyunk.
Sokan, akik hisznek a halál után életben, úgy vélik, hogy jelenlegi életünk
eseményeit a vak véletlen zúdítja ránk. Ismét mások azt tartják, hogy a jó és rossz
eseményeket jutalmul illetve büntetésül kapjuk. A legtöbben mindenesetre készpénznek
veszik, hogy jócskán ki vagyunk szolgáltatva az eseményeknek, amelyek fölött
csekély befolyással rendelkezünk.
Ezzel a témával, a fizikai anyag kérdésével azért foglalkozom, mert ez az alapja
annak, hogy megérthessük Seth elméleteit. Seth azt mondja: éppoly tudattalanul alakítjuk
a tárgyi világot, ahogyan lélegzünk. Nem úgy kell gondolkodnunk felőle, mint
börtönről, ahonnan majd egyszer megszökhetünk, nem is mint vesztőhelyről, ahonnan
lehetetlen a szökés. Nem: mi magunk formáljuk az anyagot, hogy működtessük a