se1

Jane Roberts: Seth megszólal 65
még soha életemben nem beszéltem ennyit egyfolytában, és folytatva azzal, hogy
nem tudtuk, mit gondoljuk arról, ami elhangzott.
Ösztönösen érthetőnek éreztük Seth magyarázatát a York Beach-i esetről. Kétségkívül
valami fontos dolog történt aznap este, de valóban rejtett félelmeink fizikai
képmásait tárgyiasítottuk volna? És vajon gyakran teszik ezt az emberek? Mert ha
igen, akkor ebből hátborzongató következtetések vonhatók le. Vagy esetleg ez a magyarázat
pszichológiai és jelképi értelemben érvényes, de gyakorlatilag tömény értelmetlenség?
Folytassuk az üléseket? Én kissé jobban vonakodtam, mint Rob, hiszen a dolog
engem érintett közvetlenebbül, de arra is gondoltam: micsoda lehetőség! Muszáj még
legalább néhány ülést tartanunk, hogy lássuk, mi bontakozik ki ebből. Rob fel akart
tenni még egy pár kérdést a személyiségtöredékekkel kapcsolatban. Mit akart Seth
azzal mondani, hogy átváltozhattunk volna ezekké a képmásokká? Rob felírta a kérdéseket,
hogy el ne felejtse, és két nap múlva este ismét leültünk a tábla elé. Ekkor
természetesen még egyik ülés alkalmával sem volt fogalmunk arról, hogy nem ez
volt-e az utolsó, függetlenül a mi tudatos elhatározásunktól. Amennyit tudtunk a dologról,
attól Seth ugyanúgy eltűnhetett volna mindörökre, mint Frank Withers. Rob a
keze ügyében tartotta a kérdéseket, hogy amíg van lehetőség, megkaphassuk a válaszokat.