A lelki élet vizsgálatának eredményei

79
zatát (determináló tendencia) mozgósítsa önmagában. A cselek-
vés célja tudatosan vagy néha öntudatlanul is meghatározza az
egész akarati cselekvés célszerű, célra beállított lefolyását. Iga-
zolták továbbá a kísérletek, hogy az akarati ténykedés sajátos,
önálló, más lelki funkciókra vissza nem vezethető folyamat.
Ach módszerét kritika is érte (Lewin, Selz). Kifogásolták,
hogy módszerével nem feltétlenül lehetséges valódi akarati
ténykedést a kellő pillanatban, vagyis az önmegfigyelés műkö-
désének időpontjában létrehozni. Egyrészt a módszer nem egé-
szen az akarati jelenségekre szabott, másrészt az akarati tény-
kedés a vizsgálati személyben akkor megy végbe, amikor el-
határozza, hogy a kapott feladatot végrehajtja, és így Ach ön-
megfigyeltetése elkésik. Mindenesetre azonban Ach vizsgálatai
az akaratlélektannak új lehetőségeket nyitottak, s az ő vizsgá-
lataihoz csatlakoztak Lindtvorsky kísérletei a kellemetlen élmé-
nyekkel szembeállított akarati elhatározásról, Michotte és Prüm
kísérletei a választás ténykedésére vonatkozólag.
Ach kritikájából indulnak ki Lewin jelentős eredményű
vizsgálatai is. Lewin és iskolája (Ovsiankina, Karsten, Zeigar-
nik, Dembo, Birenbaum stb.) nem az akarat élményére és jelen-
ségére, hanem keletkezésére és oksági-dinamikus lefolyására
helyezi a súlyt Minden cselekedetnek végső erőforrása szerinte
a szükséglet, a külső kielégülési alkalmak, csábítások, vonzá-
sok, végül az akarati célkitűzés. A cél elérésére szolgáló eszkö-
zöknek épp úgy van akarati törekvésre „felszólító jellegük”,
mint az életszükségleteket, a hiány érzelmet kielégítő javaknak.
Ε lelki erőforrások dinamikus rendszerek, lelki „feszültségi me-
zők”, amelyek a fizikai erőműködések mintájára energetikával
és kiegyenlítődésre való irányulással rendelkeznek. A külön-
böző szükségletek összeütközésénél van szükség elhatározásra,
amely az egyiknek túlsúlyát biztosítja. A szándékok érvényesü-
lése nem asszociatív úton történik, hanem jelentésük szabja meg
sorsukat. Viszont sokszor olyan erős quasi-szükséget teremt egy
elhatározás, hogy még akkor is kirobban, amikor az alkalma
inár elmúlt – ezek az üres járatú, vagy pótcselekvések. Ilyenek
nemcsak elfojtáskor keletkeznek, hanem pl. egyhangú munká-
val való telítődés után is.
Az eddig említett kísérleti akaratkutatás az elméleti lé-