Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

és éhesnek tűnt. A kisfiú magához vette, felvitte a szobájába, s egy-két napig éheztette.
Amikor a cica már a bútort, falat karmolta kínjában, a kisfiú megetette kenyérrel,
megitatta tejjel. Sajnos, Timmy kihányta bőséges vacsoráját, így rászolgált arra, hogy
a farkánál fogva tíz percig lógjon az ajtókilincsen. A férfi mosolyogva gondolt vissza
rá, milyen jó barátjává vált Timmy. Kár, hogy egyszer kilopta a nagy akváriumból az
aranyhalakat, őt, a jó barátot is megkarmolta. A férfi a kézfejére tekintett, kisujjával
végigsimított egy halvány forradáson. Akkor vérző kézzel tartotta szorosan Timmyt, s
tudta, meg kell büntetnie. Kár, gondolta, de nem másíthatta meg elhatározását.
Szeretettel tette a cica nyakára a hurkot, majd kezébe emelte az állatot, fellépett az
ablaknál álló asztal tetejére, s a kötelet átvetette a karnison. Amikor az állatot
elengedte, s csak a kötél végét tartotta, Timmy szemében félelem csillant, majd
megváltozott a tekintete. Azt a gyönyörű pillanatot, amíg Timmy meredt szemmel
pillantott rá, nem tudta elfeledni később sem.
A gyönyör hirtelen lepte meg, s ő biztos volt benne, hogy Timmy segítette hozzá
ehhez.
...Később a nagyanyja megtalálta a döglött macskát, hurokkal a nyakán, s behívta a
szobájába a kisfiút.
– Mit műveltél, te állat... azt hiszed, ezt is elnézem neked?! – sziszegte. Ajka alig
mozgott, s hideg szeméből áradt a gyűlölet. – Eddig vártam, hátha megváltozol... de
most megyek, s hozom Ted ollóját.
Ted az öreg kertész volt, folyton frissen élezett metszőollóval mászkált, amivel a
ház körüli sövényeket nyírta furcsa formájúakra.
– És...?! – lehelte a kisfiú, miközben meredten nézte az öregasszonyt.
– És lecsattintom vele a pisilődet – hangzott el a válasz, majd az öregasszony
elhagyta a szobát. A félelemtől a kisfiú bekakilt. Mire nagyanyja visszaért, ájultan
hevert a szőnyegen. Borzongva gondolt vissza a múltra, az öregasszonyra, a csillogó
metszőollóra... Néhány évvel később, amikor szert tett egy kis zsebpénzre, megvette a
játékbolt kirakatában magányosan ácsorgó, vöröses plüssmacskát. Mindig tudta, hogy
Timmy egyszer visszatér hozzá – Timmy a történtek után sokkal engedelmesebb,
szelídebb lett. Némán figyelte őt az asztal sarkáról, s többé nem lopkodta az
aranyhalakat az akváriumból. A férfi bevonult video-editáló szobájába, átjátszotta az
aznapi felvételeket egy új kazettára, bekapcsolta a monitort, a számítógépet, s
behelyezte a nyílásba a vékony mágneskártyát. Elhatározta, hogy Juliet régebbi és új
arcát egymás mellé helyezi. Miközben végrehajtotta ezt a mozdulatsort, a gondolatai a
Ribanc körül jártak. Először fordult elő, hogy nyíltan szembeszállt vele. Ráadásul
majdnem Juliet előtt. Lehet, hogy a Ribancot is meg kellene büntetnie, gondolta. Ám
ekkor kristálytisztán maga előtt látta nagyanyja gonosz arcát, s Ted bácsi fényes
ollóját. Kirázta őt a hideg, s egyelőre letett arról, hogy megbüntesse a Ribancot. A
képernyőn megjelent Juliet, kicsi, piros szájával, komoly szemével. Ölében tartotta a
macskát, pici kezével lágyan simogatta az állat szőrét. Azon az átkozott macskán tört
ki a botrány: a Ribanc akkor jelent meg a nappaliban, amikor Juliet zokogva szorította
magához a csuromvíz állatot. A Ribanc gyorsan felmérte a helyzetet, s egyébként
fénytelen szeme megtelt élettel, dühösen villámlott. A férfi már bánta, hogy aznap