Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

Prológus
A férfi kijött edzőterméből s beállt a zuhany alá. Szemben a hatalmas tükörben jól látta
formás, kidolgozott, régi forradásokkal tarkított testét, hosszasan gyönyörködött
magában, majd szárazra törölközött, és vörös fürdőköntösébe bújt.
A Ribanc – akiről szinte már el is feledkezett – a nappaliban, az öblös
bársonyfotelok egyikében kuporgott, és a tévét bámulta. Látszólag. A férfi tudta, hogy
mostani állapotában a Ribanc talán fel sem fogja, mit lát.
– Ne kínozz, adj egy kis anyagot, különben elpatkolok – remegett a nő. Révült
szeme óriásinak tűnt beesett arcában. Arcbőre fakó volt, szinte átlátszó, ajka világos,
zöld szeme alatt mély, sötétlila árkok húzódtak Sovány volt, soványabb, mint amikor a
férfi megismerte. Nyakán gyűrődött, ráncolódott a vékony bőr; váll– és kulcscsontja
úgy meredt kifelé, mint a nagyon öreg beteg embereké. Pedig a Ribanc nem volt öreg;
néhány évvel korábban csodálatos, vonzó, szemét nő volt, aki apró kis rohadtságokat
művelt a pasasokkal. A férfi tudta ezt, és meg is vetette érte. Legszívesebben
megszabadult volna tőle, de nem tehette. Megígérte valakinek, hogy gondja lesz a
Ribancra – nem másíthatta meg a szavát.
– Na mi lesz... Add már az anyagot, te szemét!
A televízió képernyőjén ekkor megjelent egy fiatal pasas, mellette egy csodálatos,
szőke hajú, hat év körüli kislány.
A férfit elöntötte a veríték. Juliet, gondolta. Ó istenem, ez Juliet... Nem, nem lehet
Juliet, figyelmeztette magát, hiszen ő nincs már.
Nem, az nem fordulhat elő, hogy téved – a kislány Juliet kiköpött mása volt. A férfi
felhangosította a készüléket.
– Ó... ó... – nyöszörgött a Ribanc. – Ismerem... ismerem őt...
– Ez Juliet... – hörögte a férfi.
– Ezt a pasast ismerem... – motyogta a Ribanc, és sírva fakadt.
Juliet eltűnt a képernyőről, s a férfi feleszmélt.
– Azt mondod, ismered? – rázta meg a Ribanc vállát.
– Igen... Adj egy lökést... adj egy lökést, te rohadék! – nyüszített. A férfi kiment a
konyhába, kivett a fiókból egy kanalat, az asztalon meghajlította, vizet csöppentett bele,
és a gáztűzhely égője fölé tartotta. Amikor a víz forrni kezdett, beletette a heroint,
néhány csepp citromlevet, majd az egészet felszívta egy tiszta fecskendőbe.
Visszament a Ribanchoz, elszorította annak vékony, reszkető karját, megvárta,
amíg kidudorodnak a kékeslila erek, aztán beinjekciózta a vénába a fecskendő tartalmát.
Várt egy kicsit, amíg elmúlt a nőt rázó remegés, majd odaült mellé.
– Ismered? Honnan ismered?
– Kit... – bámult rá a Ribanc.
– A férfit a tévéből, azt a szőke hajú pasast...
– Ismerem! – ordította. – Ő meg az a rohadék haverja tette tönkre az életemet... –
suttogott, majd belehanyatlott a fotelba, lehunyta a szemét.
A férfi tudta, most többet nem szedhet ki belőle.