Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

is hét életünk van...” – mosolyog, ahogy visszaemlékezik a múltra, majd
elhallgat.
– És...? – maradok a kedvenc kérdésemnél.
– ...És akkor lelőtték. Rögtön meghalt – mondja, és hideg a szeme.
Semmiféle érzelem nem olvasható le az arcáról. – Nem a ghenerraiak ölték
meg Iant... hanem közülünk, zsoldosok közül valaki, aki azt hitte, Ryx Ton
harcosai vagyunk... Hát így ért véget Ian. Csúf és értelmetlen halál volt.
– És te mit csináltál utána?
– Hazajöttem. Nekem ennyi elég volt. Kipróbáltam magam, túléltem, aztán
hazautaztam.
– És megalakítottátok a Zafírt...
– Á, egy fenét... Ronny egy évig volt őrülten vallásos, és az én
zsoldoséletem mindössze hat hónapig tartott. Én azalatt a maradék hat hónap
alatt csomó mindent csináltam: például két hétig kábítószereztem, aztán
japánul tanultam...
– Japánul? – csodálkozom.
– Aha – bólogat. – Aztán megnősültem.
Hallgat, talán egy újabb „és...?”-re vár. Na de nekem mi közöm ehhez?
Csak nem fogok rákérdezni a volt házasságára.
– Később hazajött Ronny is. Akkor már mindketten őrülten vágytunk egy
kis közös zenélésre előkerültek a gitárok, új ötletek, dalok születtek...
– Ryx Ton... – kezdem, de közbevág:
– Igen. Ryx Ton azóta is hatalmon van. Arra gondolsz, hogy nem volt
semmi értelme?
– Hát...
– Lehet. De Ian után én is azt mondom, hogy meg kell dönteni a diktátort,
hogy az ottaniak valóban emberhez méltó életet élhessenek...
– De Ian már nem fogja meglátni az esetleg felszabadított Ghenerrát...
Érdemes volt...?
– Neki biztosan. Nem lett volna szabad így véget érnie, de ez másként volt
megírva... Pech – állítja még mindig hideg arccal, majd a szemembe néz és
felderül. – Szóval...? Befejezzük, amit elkezdtünk?
A kérdéstől azonnal lúdbőrözni kezdek, s bizsergő, forró hullám önti el a
hasamat.
– Ha nagyon akarod... – grimaszolok egyet, majd kitör belőlünk a röhögés,
és a srác engedelmesen tűri, hogy kihámozzam alsónadrágjából.
A tervünk, hogy csöndesen térjünk vissza a faluba, nem jön össze, a
többiek még mindig a tábortűz körül ülnek. Ronny veszi észre, hogy
előkerültünk, s mély hangon üdvözöl bennünket:
– Atomtámadás ért titeket?
Axellel értetlenül egymásra nézünk, s letelepszünk Yvonne-ék mellé.
– Mert...? – néz di Sun a gitárosra.