Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

– Ne igyál, mert szükség van a józanságodra... egyedül mégsem tudom
eltávolítani az útból ezt a mókusodút!
– Nézd, ez a mókusodú minimum harmincéves, és gusztustalanul nehéz.
Úgyhogy ketten nem tudjuk odébb rakni az útból.
– És...?
– És most kipihenjük magunkat, aztán elindulunk gyalog. Már túl vagyunk
a félúton...
– Gyalog... – azt hiszem, mélységes undor van a hangomban. – És miért
gyalogoljak? Azért, hogy útközben levadásszon egy oroszlán, eltaposson egy
elefánt, kimirigyezzen egy zwabu?! Akkor már haljak meg itt, pálinkától
lerészegedve – húzom meg az üveget.
– Ahogy gondolod... – mondja Ronny, és kölcsönkéri az üveget.
Ezután együtt iszogatunk, és várjuk a megváltót. A visszaforduláshoz már
nincs elég benzinünk.
Nincs mit tenni, közeleg a vég, s mi olyan dolgokat mondunk el
egymásnak, amit később biztosan megbánunk.
A pasas férfias külsejét már csak titokzatossága múlta felül, a szálloda
éttermében Zoy asztalánál ebédelt, és számomra úgy tűnt, rendezőnk
meglehetősen tart tőle.
– Állítólag a Toé egyik nagyfőnöke – intett felé Refieur, amikor észrevette,
hogy érdeklődöm a férfi iránt. – Ott lesz az esti forgatáson, a cég valami új
helyszínt talált. Zoy szerint érdekes lesz... Megbocsátasz egy pillanatra? –
emelkedett fel az asztaltól ügynököm.
A Titokzatos szigorúan az asztalunk felé nézett, egészen halványzöld
szeme jéghideggé hűtötte a pillantását – beleborzongtam a nézésébe. Érdekes,
hogy nem jóleső, izgalmas borzongás járt át rajtam, hanem szinte a félelem
hidegrázását éreztem.
– Úgy készülj – tért vissza Refieur az asztalhoz -, hogy este valami
titokzatos, hűvös és elegáns barlangban fogunk forgatni. Pihenj egy kicsit,
mert nagyon kontrasztos lesz a világítás.
Titokzatos, hűvös és elegáns... mint az ismeretlen férfi.
Egész életemben féltem a barlangoktól, eddigi két barlanglátogatásom
szörnyű légszomjat és halálfélelmet okozott. Mindegy, gondoltam, ez a
munkám, legfeljebb arra a türkizszínű kis japán terepjáróra fogok koncentrálni
közben, amit a gázsimból majd megveszek. Vagy a Titokzatosra, hogy újra és
újra megborzongjak hidegzöld tekintetének emlékétől is.
Túl vagyunk Sabu itókájának felén, túl Axel és Ronny első találkozásának
történetén, túl Ronny legnagyobb szerelmén, aki kurva volt, s úgy tűnik, az
éjszaka lassan ránk teríti fekete leplét.
Felmentő sereg sehol.
– Ugye, a Zafírnak szüksége van rád? – kérdem reménykedve a gitárost.