Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

A szavazásba Michaelt is bevonták, aki ragaszkodott hozzá, hogy Axel
keze helyett az ő westerncsizmás lába virítson a borítón; Nick tartózkodott, így
három-egy arányban Anisette rajza nyert.
– Akkor ezt eldöntöttük – nyalta meg a szája szélét Farrington. – A holnapi
próbára már jönnek a vendégzenészek is, úgyhogy legyetek pontosak... és
józanok – sandított Michael felé.
Amikor Axel belépett a lakásába, irdatlan káromkodást hallott.
– Erre tanítottak az angolkisasszonyok? – dorgálta kishúgát.
– Jó, hogy jössz – fogadta a lány. Szűk sortban, fürdőruhafelsőben
szambázott a konyhában, hajzata fura kontyba tekerve díszelgett a feje tetején,
kezében nagykést szorongatott, s védekezőn mozgatta maga előtt. Az asztalon
a három darab Makotóból hazaszállított hal hevert.
– Mit csinálsz? – kíváncsiskodott Axel, s a nagykésre mutatott. – Meg
akarsz ölni valakit?
– Védem magam. Az egyik hal él, képzeld el.
– És...?
– Mit és. Kibírt egy csomó napot a hűtőben, miután felrobbantották és
végigutazta a világot. Te érted ezt?
– Ez egy túlélő hal. De minek a kés?
– Védem magam, már mondtam. Segíts! – kérte a lány.
– Védjelek meg?
– Nem. Csinálj valamit a hallal.
– Tegyem a kádba, mi...? – hőzöngött a srác.
– Például. Én engedek bele vizet, te meg hozd a halat.
– Megbolondultál? Állatot akarsz tartani a fürdőkádban? Vagy valld be
inkább, hogy a kádban akartál halászlét főzni. Apropó, te most főzöl, vagy mi
a jó frászt csinálsz a konyhában? – ment Vicky után. A kiscsaj megvonta a
vállát, leszedte a tűzhelyről a gőzölgő fazekat, tartalmát heves mozdulattal
beleborította a mosogatóba.
– Most mi van? – érdeklődött Axel, miután a roham véget ért.
– Semmi – válaszolt a lány, de nem nézett rá. Gyanúsan tompa volt a
hangja, így di Sun közelebb lépett hozzá, és gyengéden felemelte az állát. A
világoskék szempár könnytől fénylett.
– Nem értelek – mondta a srác.
– Hát nem is – nézett rá Vicky dacosan, s kifújta az orrát.
– Ne haragudj – simogatta meg Axel a könnyes arcot. – Lehet, hogy
goromba voltam, de nem szándékosan.
A lány egyre hevesebben zokogott.
– Ne sírj – kérte a srác. – Haragszol rám? – kérdezte.
– Nem, már nem – mondta a lány, de tovább sírt. – Arra gondoltam, hogy
milyen rossz lenne, ha azt mondanád, hogy menjek vissza az intézetbe... Én
elindulnék, de nem oda... – hüppögött. – És elképzeltem, hogy ülök egy