Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

Aztán elfogy a barack, elfogy a narancslikőr... már szedelődzködünk,
amikor felkel Európa felől a Nap, aranyló tűzlabdaként világítja be a látóhatár
szélét.
– Itt az apály – értesít Axel. – Gyere, nézzük meg a kagylókat.
A szivárvány összes színében pompázó kagylóhéjak, csigák őrzik a tenger
éjszakai áradásának nyomát, árván, szétszórva fekszenek a homokon, mint
megannyi csillogó játékszer. Axel felemel egy hatalmas mélylila kagylóhéjat,
melyen hajszálvékony ezüstös csíkok húzódnak.
Az énekes a kezembe nyomja a kagylót. Tekintetünk összekapcsolódik egy
pillanatra, kék szivárványhártyáját most majdnem teljesen elfedi sötét írisze.
Zavartan visszafordulok a sétány felé.
A nyugágyak körül már fiatal takarító fiúk tevékenykednek.
– Nekik most kezdődik a nap – int feléjük Axel.
A sétány megélénkül: álmatlan nyaralók, szerelmespárok szédelegnek a
part felé, hogy lássanak valamit a napfelkeltéből.
Elindulunk az autóhoz. Di Sunt többen felismerik, mosolyogva intenek
neki.
A kocsiban elalszom, arra riadok, hogy valaki szelíden rázza a vállamat.
– Megérkeztünk – hallom Axel hangját. Kinyitom a szemem, s valóban: az
énekes a házam előtt parkol. Mielőtt kiszállnék, meg akarom köszönni az estét,
de Axel megelőz:
– Köszi az éjszakát. Jó volt veled beszélgetni...
Adok az arcára egy puszit; megfogja a vállam és mélyen a szemembe néz.
Már megint a sötét írisz uralja a tekintetét.
– Ezt ne... – kérem és kiszabadítom magam. Intünk egymásnak, majd a
hófehér merci elszáguld. Engem ráz a hideg és kellemes bizsergést érzek a
gyomromban.
A kutyák panaszos sírásba kezdenek, amikor megismerik a kulcsom
zörejét; majd amikor belépek, lelkes csaholással üdvözölnek.
A konyhába indulok, hogy főzzek magamnak egy kávét, de az ajtóban
visszahőkölök. Frederick vádló tekintete előhozza az összes lappangó
bűntudatomat.
– Tudod te, hány óra van? – kérdezi hűvösen.
– Reggel fél nyolc.
– ...múlt hat perccel – igazít ki. – Hol voltál, ha szabad érdeklődnöm? Éjfél
óta itt várok rád.
– Dolgom volt – vonok vállat. – Egy kicsit elhúzódott...
– Kicsit... Bryan hajnali négykor állított haza, abban a biztos hiszemben,
hogy te égeted a villanyt a konyhában.
– Bryan valószínűleg jól be lehetett rúgva – védekezem.
– Vele volt egy alacsony pali is, akivel két órán keresztül csépelték a
komputert... most feltehetően az ágyadban alszanak.