Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

Ronny lassan hajt, mert az út meglehetősen döcögős. Perzsel a forróság,
éget, bántja a szemem a napfény. Már egész jól hozzászoktam, hogyha látni is
akarok, az egyik szemem be kell csuknom.
– Micsoda romlatlanság – mutat körbe Ronny. – Itt nincsenek kiürült,
elhajigált kólásdobozok, borosflaskák...
– Vannak viszont emberevők – mutatok rá a hely egy apró hiányosságára.
– ...nem füstölnek a teherautók az orrod alá – mélázik tovább a srác. – Az
emberek nem hamburgeren és sült krumplin élnek.
– ...hanem gazellán; pácolt Thompson-gazellán...
– ...nincsenek bankrablások, utcai támadások, nincs erőszak... – ábrándozik
tovább.
– Igen, a zwabuk gyengéden, erőszakmentesen, finoman és udvariasan
kóstolják meg a hasnyálmirigyedet.
– Na igen, a romlatlanság.
Ronny vigyorog egyet, majd bizalmasan elárulja:
– Írtam egy dalt.
– Tényleg? Mikor?
– Éjjel... tegnap éjjel.
– Éjjel? – rémüldözöm. – Hát te nem aludtál az éjszaka?
– Nem sokat... nem akartam elővenni a gitárt, mert nem akartalak
felébreszteni benneteket, de a fejemben megszületett a dal. Ha visszaérkezünk
valaha is Makotóba, eljátszom neked... Axel is biztosan szívesen hallaná –
tűnődik.
Axel. Megőrjít a pasas, és akármennyire igyekszem, nem tudom
kikapcsolni a gondolataimból. Ahogy meglátom az énekest, hűtlen lesz
hozzám a józan ész, és menekülnék minden elől az ölelésébe...
– Holnap már forgatunk – néz rám Ronny, és megkérdezi, nem kóstoljuk-e
meg Sabu pálinkáját. – Lesz egy-két forró jeleneted Axellel...
Én is így terveztem, mondanám, de inkább belekortyolok a pálinkába.
Nagyon édes, nagyon rossz.
Ronny szerint nagyon édes, nagyon jó.
Nem vagyunk egyformák.
Jó ég, holnap kamera elé állok – nagyon félek.
– Anisette, készülj megint, mert újból vesszük! – hallottam vagy ezredszer
Refieur felszólítását. Refieur hájas teste izzadságban úszott, inge,
vászonnadrágja szinte teljesen átnedvesedett, vastag lencséjű szemüvegére
ráfolyt kopaszodó homlokáról a veríték.
Imádtam ezt a nagydarab, hájas melákot, aki első számú ügyintézőmmé
vált az évek során. Refieur előnye a többi ügynökkel szemben az volt, hogy
maximálisan hitt bennem, tisztában volt azzal, mit lehet kihozni belőlem, és
tudta, mikor van szükségem dicséretre vagy szidásra.
– Hallod? – brummogta ügynököm.