Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

A zene olyan fájdalmasan gyönyörű, hogy egyfolytában borzongok, a
dallam beleröpül a lelkembe, és puhán megül benne.
A közönség egységes masszaként ringatózik, együtt vannak, és néhány
röpke percig egyek is, a közös örömöt és fájdalmat a gyertyák és öngyújtók
apró lángjai jelzik. Szeretnék így maradni, elveszni a zene tengerében, és
lebegni benne, amíg csak lehet. Ezerszer jobb, mint a kábítószer, szinte
vágyom rá, hogy a tömegben lehessek, hogy védett legyek, hogy
körbevegyenek, míg szól a zene, míg tart a varázs.
A gitáros teste meg-megremeg, még mindig emelkedünk, még mindig árad
a zene... beszél a gitár, mindegyikünknek mást mond, de mindannyian
megértjük. Ronny lassan felemeli a fejét és elnéz a távolba; szeméből, mintha
esőcsatorna lenne, csurog a könny, végigszántja arcát, és lepereg a trikójára.
Magányosnak és sebezhetőnek látszik, pedig nem lehet az, hiszen itt
vagyunk neki mind az ötvenezren, vele zokogunk, vele érzünk, vele lélegzünk
és vele ver a szívünk. Ebbe belehalunk.
... Aztán vége a varázslatnak. Néhány másodpercig néma, dermedt csend.
Egy pillanatra kialszik a színpadon az összes világítás, s amikor újból
kigyulladnak a fények, Ronny már nincs sehol.
A közönség felocsúdik végre, ordítozással, sikítozással, tapsolással hálálja
meg Ronnynak a dalt.
A Zafír újra teljes létszámban a színpadon; gyors tempójú, kemény
rockzenét hallunk, hogy magunkhoz térjünk a kábulatból.
A whiskytime kifejezetten jót tett Axel hangjának, és a tömeg vele ordítja a
dalokat. Az énekes játszik, incselkedik a közönséggel, biztosan érzi, hogy
hatalma van fölötte, de nem él vissza vele.
– Szeretnék elénekelni egy dalt egy hozzám nagyon közel álló embernek...
– újból felénk pillant. – Szóljon a nóta az én lökött kishúgomnak!
Vicky vág egy grimaszt, de azért majd’ kicsattan a boldogságtól.
...Észre sem vesszük, hogy elszállt az idő, a negyedik ráadás következik.
– Egy vadonatúj dal következik – konferál Michael. – Axel szeretne valamit
kérni tőletek.
A közönség sikít: bármit...!
– Mit is akartál kérni? – kérdi Michael.
– Higgy nekem! – kiáltja Axel. Újabb sikítás.
Lassú, lírai dal, di Sun rekedt hangja – teljes siker. Újból kigyúlnak az apró
lángok, ring a tömeg, forrón izzik a sötét éjszaka. Axel felénk fordulva énekli:
„őrültség, ha kérlek: higgy nekem?”. Vicky oldalba bök hegyes könyökével:
– Ez neked szól.
– Lökött vagy – legyintek, de azért beleborzongok. Magam sem értem,
miért.
Az öltözőben csendesen készülődnek a fiúk, Ronny nincs köztük, Michael
már átöltözött, Roberto a maradék leveskéjét kanalazza, Axel pedig épp
fürdőlepedőbe burkolózva lép ki a tusolóból.