Carol N. Fire (Fejős Éva) - Holtodiglan

– Ennyi hülyét... – csóválta a fejét Axel. – Még kérdezzétek meg, hogy
Afrika Ázsiában van-e...
– Ne hülyéskedj! – szólt rá Nick. – Tényleg ott lenne...?
– Képzeljétek, egyáltalán nem vicceltem. Egy kicsit zűrös voltam
földrajzból... Vagy gondoljátok nyugodtan, hogy hülye vagyok! – mondta
Michael.
– Ááá... neeem! Dehogy vagy hülye! Hogy mondhatsz ilyet! – üvöltötték
kórusban.
– Hagyjatok békén! – állt ki a gitáros mellett Richard, az operatőr. – Majd
én elmagyarázom – lépett közel a fiúhoz. – Tudod, a Szahara tulajdonképpen
sivatag, a világ talán legnagyobb sivataga. A szavanna pedig hatalmas, füvesfás
síkság.
– Oké, de hol itt a dzsungel?... Na, most miért néztek ilyen rondán? Direkt
vettem otthon egy bozótvágó kést...
– Hasznát veheted, ha megtámadnak a kannibálok – vélte Neil. – Most
pedig el kellene foglalnunk a szállodai szobáinkat, nem gondoljátok?
Magas, égre törő fák árnyékában helyezkedett el tíztizenkét lombtetős
kunyhó, amelyből a helyiek hármat kiürítettek a vendégek számára. A fekete
lakosok tisztes távolságból figyelték a frissen érkezetteket, legfeljebb csak a
kisgyerekek merészkedtek közelebb.
– Baobab – mutatott Sung a hatalmas fák felé. – Ágakban fogni víz... eső
ritka erre.
Axel Vickyvel, Anisette-tel és Ronnyval elfoglalt egy viszonylag
szimpatikusnak tűnő kunyhót. A ház falait kőből állították, ám ablak nem volt
rajta, csak egy keskeny ajtó, melyen szárított fűféléből font csíkok jelképezték a
függönyt. Az építmény egyetlen döngölt padlós helyiségből állt, de
meglepően tisztának tűnt. A földön lévő különböző méretű gyékények
ágyként funkcionáltak; egy kézzel faragott, kezdetleges szekrény alkalmasnak
látszott holmijuk tárolására.
– Hol fogunk zuhanyozni? – tette fel praktikus kérdését Vicky.
– Azt nem tudom – mondta Anisette -, de inkább nézz fel a szemközti
sarokba!
– Na neee! Ez valami hüllő – sápadozott Vicky. – Vagy gyerekkrokodil...
– Gekkó – állította meglepő határozottsággal Ronny, és alaposan
megvizsgálta a pikkelyes, szemölcsökkel tarkított gyíkfélét. – Megeszi a
rovarokat, szúnyogokat... jól fog jönni nekünk, azt hiszem.
– Nem képzeled, hogy egy szobában fogok aludni egy ilyen izével?! –
háborodott fel a csitri. – Küldjétek ki, légyszi!
– Gekkó, menj ki! – nézett a falra Axel. Az állat nem mozdult. – Nem akar
kimenni – fordult vissza húgához.
– Biztos nem érti a nyelvünket – vélekedett Anisette. A gekkó erre
kerregett egyet.
– Eszerint érti, csak nem akar kimenni – szomorkodott Vicky.