47.pdf

Kétségbeesetten felsikoltott, és rohanni kezdett.
Hogy is gondolhatta, hogy elmenekülhet Tanghil
elől? A szörnyeteg egy kézmozdulattal megállította.
Tiili csak az undorító tekintetét látta maga
előtt. Szédülés fogta el. Körülötte minden lebegni
kezdett, csak a visszataszító, sárgás tekintet meredt
rá mozdulatlanul.
Amikor Tan-ghil látta, hogy a lányt teljesen a
hatalmában tartja, a három sámán felé fordult. Jelet
adott, mire azok egyszerre dobolni kezdtek. A
sziklafalak visszaverték a hangos dobszót.
A csuhába öltözött férfiak csoportja csendben
várakozott.
Tan-ghil újra Tiili felé fordult.
– Táncolj – hörögte parancsolón. – Tudom, hogy
az a nő megtanított törzsünk ősi táncaira. Rajta,
gyerünk!
„Az a nő”? Drága jó édesanyja, Dida meg akart
őrizni valamit abból a kultúrából, amit a messzi
keletről hoztak magukkal. Mivel Tiili kecses, jó
mozgású volt és szeretett táncolni, megtanította a
régi táncokra. Jaj, mennyit nevettek ezeken a különös
táncórákon!
Tan-ghil ezek szerint rejtekhelyéről kileste őket.
Az emlék fájdalommal töltötte el a szívét.
Tiili nem akart engedelmeskedni a gonosznak.
De már nem rendelkezett szabadon az akaratával.
Ráadásul a dobszó olyan hatást gyakorolt rá, hogy
még ha akart se tudott volna ellenállni. A sámánok
egyre gyorsabb ritmusban és mind hangosabban