47.pdf

e. Nataniel szerint még örül is neki.
– Ezen nem csodálkozom.
– Hát igen. Valójában mi sem. Úgy tűnik, már
nem akar tovább élni. Nem harcol a betegség ellen.
Unokái lassan felnőnek, Nataniel és Ellen jól megvannak
egymással. Ellen szerint már az antibiotikumokat
sem hajlandó bevenni. Ennek rossz vége
lesz.
– Soha nem tudta elfelejteni Linde-Lout –
mondta Gro szomorúan.
– Igen, pedig hiába vágyódik utána, hiszen védelmezőink
örökre kiléptek az életünkből.
– Eddig szerintem az unokái tartották életben.
– Lehet. Imádja őket. Már a végrendeletét is
megírta. Nagyon bőkezű volt hozzájuk.
– Talán fáj neki, hogy felnőttek az unokák. Az
ártatlan kisgyerekek vad kamaszokká cseperedtek.
Mi sem voltunk valami szórakoztató társaság tizenévesen
– emlékezett vissza Gro.
– Tudom. De szerintem Christát nem ez bántja.
Nagyon ragaszkodik a családjához. Linde-Lou után
vágyakozik. Nem hinném, hogy hosszú házassága
Abellel túlságosan eseménydúsán telt volna.
– Én sem. Biztosan szörnyen egyhangúan tengették
napjaikat. Elkísérnélek Christához. Szabad?
– Hát persze! Biztosan nagyon örülne neked. Így
legalább elterelődnek gondolataid, és beszélgethetünk
is a kocsiban.
Ian otthon maradt a gyerekekkel, Tova és Gro
elindultak Christához.