47.pdf

– Jó reggelt! Most az jutott eszembe, amikor
Angliában a sírkamrában feküdtél, és az ágyban
tértél magadhoz. Édesanyádnak dolga akadt, de
készített ennivalót. Kérsz?
Nataniel válaszul halkan felnyögött.
– Azt hittem, éhes vagy, hiszen napok óta nem
ettél.
– Ez igaz, de most… Jaaaj. Szörnyen érzem magam!
– Azt meghiszem. Nagyon aggódtunk már érted.
Nehéz perceket okoztál mindannyiunknak.
Nataniel oldalt fordult, és észrevett egy könyvet
Ellen kezében.
– Mit olvasol?
– Szerelmesregényt. De már a második fejezetben
egymáséi lettek, így hát nem izgalmas. Az író
alkalmasint nincs tisztában vele, hogy fenn kellene
tartania az olvasók érdeklődését egészen az utolsó
fejezetig.
– Szerintem mi az utolsó fejezetnél tartunk –
mondta Nataniel.
Ellen ovális macskaszemében zavar tükröződött.
Elpirult fekete, göndör fürtjei alatt.
– Úgy gondolod?
– Úgy bizony.
Ellen, hogy örömét és zavarát leplezze, elkezdte
igazgatni az ágyat.
– Hogy érzed magad különben?
Sokat ígérően megsimogatta a lány kezét.
– Remek formában vagyok.