47.pdf

zőképességem, még jobban megijedtem.
Megpróbáltam visszaemlékezni és lassan-lassan
össze tudtam rakni az emlékkockákat.
Hogy is történt? Kopogtak. Siettem ajtót nyitni.
Egy nagyon szőke fiatalember állt az ajtóban. Fehér
hajtincs hullott a halántékára. Ártatlan tekintetéből,
rongyos ruhájából láttam, hogy nem a divatot
követi. Egyszerű léleknek tűnt.
A tekintetéből áradó szomorúság még jobban
megragadott, mint szép vonásai.
– Kerülj beljebb! – mondtam. Ő nem szólt semmit.
Nem a valdresi házunkban voltunk, hanem otthon,
gyerekkorom színhelyén.
– Nos, ez rendben is lenne, de azért még sok
minden hiányzik – mondta váratlanul.
– Micsoda? – kérdeztem. – Nem értem.
Ezután hiába erőlködtem, nem emlékeztem
semmire.
Nem mertem mesélni erről a találkozásról. Vagy
álomnak vélnék, vagy pedig kételkednének egészséges
elmeállapotomban.
Azóta tudom, mi történt valójában.
Akkor találkoztam először Linde-Louval.