47.pdf

Ő hát az a férfi, akihez oly közel kerültem? –
gondolta. Ő suttogott vigasztaló szavakat a fülembe
és azt is, hogy tetszem neki… Milyen boldogságot
okozott a szavaival! Most viszont rám se
néz!
Pedig Marcóra is nagy hatással volt a találkozásuk.
Csak nem tudhatta, hogyan érez a lány. Időt
akart hagyni neki. Meg akarta várni, míg magához
tér. Hiszen szinte új életre kelt, és a friss benyomásokat
nem könnyű feldolgozni.
– Gabriel, régóta nem írsz semmit – nézett Ian
rosszallón a fiúra.
Gabriel összerezzent, s máris előkapta tollát és
füzetét.
– Nem, csak… Annyi minden történt… Hányadika
is van ma?
– Nos, ha nem tévedek, május tizenhetedike.
Tova keserűen felnevetett.
– Istenem, hát így ünnepeljük nemzeti ünnepünket!
– Méltóbban talán nem is ünnepelhetnénk – felelte
Marco. – Hiszen megszabadítjuk Norvégiát
Gonosz Tengel uralmától.
– Nono, még koránt sincs vége – figyelmeztette
Ian. – Még nem tudjuk, hogyan fejeződik be.
– Én nem bánom, hogy megússzuk a mai ünneplést
– jelentette ki Tova. – Fárasztó. Iskolások a
mellettük menetelő tanárok parancsára harsány
hurrát kiáltoznak. Az öregeket gyapjútakarókba
csavarják és kiültetik a padokra, hogy végignézzék