47.pdf

Nagyot sóhajtottam és hálásan néztem rájuk.
Enyhült a szorongásom. Óvatosan hátrapillantottam.
Nem volt mögöttem senki. Vagy jobban
mondva, már nem volt.
EZ AZ ESET akkor történt, amikor befejeztem
Heike történetét. Amikor a tizedik kötet végére
értem, Heike halálához, úgy éreztem, kiégtem.
Nem tudtam, hogyan tovább.
Hanem amikor hazatértünk a Hud rónaságból,
rögtön az írógéphez ültem és belekezdtem a 29.
kötetbe, amelynek a következő címet adtam: „Lucifer
szerelme”.
Újra vadul gépeltem a sorokat. Megint hatalmába
kerített az az erő, melynek forrását nem ismertem,
és amely egyre keményebben kényszerített az
írásra.
Úgy éreztem, a történet magától íródik. Én csak
eszköz vagyok. Ahhoz kellek, hogy papírra kerüljön.
1985 NOVEMBERÉBEN, amikor Heike regényét
befejeztem, egy kiállításon megláttam egy 35 éves
férfit. Amikor megpillantottam, földbe gyökerezett
a lábam.
De hisz ez a férfi Heike hasonmása – gondoltam.
Kiderült, hogy kollégák vagyunk. Mindketten
hallottunk már egymásról, mivel a többi írótársunk