47.pdf

Az orvos ilyesmivel még nem próbálkozott,
ezért teljesen új módszert próbált ki rajtam. Egy
egész napig tartott a kísérlet. Még egyszer nem
vetném alá magam. Így is utána egy hétig reszkettem,
ha csak rágondoltam.
Az orvos segítségével transzba kerültem. Nem
hipnózisba. Az ébrenlét és az álom határán lebegtem.
Egy hosszú alagúton kellett átjutnom. Ez különbözött
attól, amelyen akkor keltem át, amikor haldokoltam.
Szűk, sötét, végtelenül hosszú alagút volt. Amikor
kijutottam belőle, másik világba értem.
Először egy tisztáson keltem át, eljutottam egy
régi város hatalmas kőfaláig. A kapu nyitva állt.
Keskeny, márvánnyal borított szűk utcákon jártam.
Aki már járt Velencében vagy Dubrovnikban, el
tudja képzelni a várost.
Kiértem a piactérre, ahol egy öregember ült. Átnyújtott
egy papírtekercset, amelyet alá kellett írnom.
Az utazásnak ez a része határozottan kellemes
volt.
Aztán kíséretem akadt, két ember. Őket nem láttam
tisztán. Mögöttem jöttek, és irányítottak, merre
menjek. Sok szűk, magas házfalakkal szegélyezett
utcán haladtunk át. Végül odaértünk egy súlyos
kapuhoz, melyet faragott címer díszített.
Bejutottunk egy terembe. Tele volt a múltban élt
emberekkel. Nem tudom, mit kerestek ott. Aztán
megláttam kísérőim arcát. Nem ismeretlenek azok