47.pdf

hogy ne térjek le a helyes útról a nemzetség történetének
írása közben.
Nos, ez a szép időszak véget ért.
ESZEMBE JUT EGY TÉLI ÉJSZAKA úgy három-négy
hónappal ezelőtt…
Előfordul, hogy az éjszaka közepén felébredek,
gondolataim a Jéghegyek Népe körül járnak. Azt
képzelem, itt vannak velem, s arra kérnek, folytassam
az írást. Ilyenkor kikelek az ágyból és átmegyek
a nappaliba. Nem gyújtok lámpát. Ülök egy
darabig a sötétben az ablaknál. Hallgatom kutyánk
békés szuszogását. Asbjörn a hálóban megérdemelt,
mély álmát alussza. Ez békével tölt el.
Azon az éjszakán is így cselekedtem. Ahogy kinéztem,
láttam, hogy a falut vastag hótakaró borítja.
A hideg téli éjszaka kékes fénybe burkolta a
tájat. Itt-ott megcsillantak a kinti lámpák pöttyei.
Gyermekkorom karácsonyi képeslapjait juttatta
eszembe a látvány.
Száz éve még koromsötét borult a falura. Talán
csak néhány ablakba állított gyertya adott világot,
melynek fényénél egy-egy édesanya a karácsonyi
előkészületeket végezte.
Boldog vagyok! Nem szoktam rágódni a múlton,
de ha visszagondolok, még jobban tudom értékelni
a jelenlegi életem. Eszembe jutottak a nehéz,
stockholmi évek. Agyonhajszoltam magam. Drága
színiiskolába jártam. Elvesztegetett idő volt.