47.pdf

zott mozdulattal odébb küldték az emberek, démonok
és szellemek csapatát, kinyújtották jobb karjukat,
mire villámok cikáztak a levegőben és mennydörögni
kezdett. Az embereknek el kellett fordítaniuk
tekintetüket.
– Nem, még nem késő – jelentette ki egyikük
Ellen felé fordulva. – Urunk parancsolta nekünk,
hogy szabadítsuk ki a haldoklót. Nem sok hiányzott
ahhoz, hogy elragadja a halál. Három gyógyíthatatlan
sebet szerzett a karján. Ezzel nem tudunk
mit kezdeni. Nagyon sok különleges képessége
van. Ráadásul a vérünkből való. Urunk együtt érez
veletek, sokat szenvedtetek. Ellent pedig arra kéri,
vigyázzon rá nagyon a jövőben.
– Ezt megígérhetem – felelte Ellen boldogságtól
könnyes szemmel.
A feketeszárnyú angyalok befejezték a munkát.
– Még találkozunk – kiáltotta egyikük, majd felszálltak
a jégről.
– Hallottátok, mit mondtak? – kérdezte Gabriel
csillogó szemmel. – Találkozunk.
Marco bólintott. Sápadt és feszült volt az arca.
Natanielbe lassan visszatért az élet. Nyújtózott
egyet, kinyitotta a szemét és rámosolygott Ellenre.
Nem tudta megölelni, mert karját nem bírta mozdítani
a fájdalomtól.
Talpra állították és ruháikba bugyolálták.
– Gyerünk, menjünk már ebből az átkozott
völgyből – dünnyögte Tova.
– Először vigyük magunkkal a Jéghegyek Né-