Untitled

.Horváth Kornélia
textusában megy végbe, s természetesen annak további szemantikai átalakítását
is elvégzi.
Nyíltabban készíti elő a lovak megjelenését a 31. sor „tra le chiome" ('sörényében')
kifejezése, mely ezúttal átvitt, metaforikus értelemben szerepel a
költői megnyilatkozásban, vagyis az erdőre vonatkozik, miközben - a költői
szó Leopardi-féle törvényei szerint - jelenvalóvá teszi elsődleges, a lovakhoz
kötődő jelentését is. Végül a két explicit megjelenést követően még egyszer
a lovak témája a 84. sorban („Alla guardia seder del mio dolore." 21), ismét a
szív (cor) motívumának társaságában: a guardia ugyanis nemcsak 'őrséget,
őrzést' jelent, hanem a 'zabla külső részét' is ('amelybe a karika illeszkedik').
Mindebből világosan látszik, hogy a lovak témája nyelvileg a vers kezdetétől
jelen van a szövegben, s csak az ismétlődő diszkurzív megjelenések után kerül
át a megnyilatkozás szintjére és válik a történet elemévé. A kiinduló szerelem-témával
éppen ellentétes irányú folyamat játszódik le: a történés eleméből
a szöveg diszkurzív metaforikájában sokszorosan átértelmezett trópussá válik.
A lovak témájának ilyetén hangzásbeli és szemantikai aktivizálódása jól példázza
Leopardi felfogását a költői szó jelentésbeli meghatározatlanságáról. A
szóban sűrített, s a szó aktuális jelentése által háttérbe szorított szemantikai
potenciált a versnyelv előhívja és - eredeti témáját e másodlagos jelentések
mentén folyamatosan módosítva - kiterjeszti a versszövegre. Eszerint értelmezhetők
Leopardi szavai: „egy megszokott szó vagy mondat, mely nem vált
ki igazi hatást prózában, mivel már hozzászoktunk, hatást kelt a versben..." 22
A versnyelvben többszörösen megidézett ló-metafora szemantikai funkciójára
a ló mitikus jelentésvonatkozásai vetnek fényt: a versbeli paripák a - Leopardi
által kiválóan ismert - görög mitológia híres szárnyas lova, Pégaszosz
metaforájaként jelennek meg. A mítosz szerint Pégaszosz patájának ütése nyomán
fakadt fel a Helikon hegyen az a forrás - a Hippokréné-, azaz Ló-forrás
-, amelynek vizéből ihletet nyernek a költők. A költészet születésének eme
szimbolikus mozzanatát tematikusán megismétli a vers: „E i destrier che dovean
farmi deserto, /Battean la zampa sotto alpatrio ostello." De a vers a mitikus
ló más szemantikai attribútumait is realizálja. Pégaszosz mint szárnyas
ló, amely felrepült az Olümposzra, kapcsolatban áll a széllel és a Nappal is. A
szél motívuma először a ló-téma egyik metaforikus megjelenésekor („tra le
chiome" 'sörényében'), valamint a gondolatok és a hangzás témájával együtt
fordul elő: „Mille nell'alma instabili, confusi /Pensieri si volgean! Qual tra le
chiome / D'antica selva zefiro scorrendo, / Un lungo, incerto mormorar ne
prome." 26 Másodszor közvetlenül a lovak első explicit megnevezése előtt tűnik
fel, s a mitológiai kontextus nélkül motiválatlannak tetszik: „II cuocer non
piü tosto io mi sentia /Delia vampa d'amor, che il venticello / Che l'alleggiava,
volossene via" 24 Végül a szél utolsó előfordulása a szóhasználat (Vaura)
104