Untitled

Horváth Kornélia
Leopardi nyelv- és költészetszemléletéről
„A sok tehetségtelenen kívül van azonban néhány született filológus,
akiket különböző körülmények meggátolnak abban, hogy filológussá váljanak.
Persze a legnagyobb akadály, ami ezeket a született filológusokat visszatartja,
hogy az illetéktelen filológusok rosszul képviselik a filológiát.
Leopardi a filológus modern eszménye,
a német filológusok azonban semmire sem képesek."
(Friedrich Nietzsche)
Aligha minősíthető túlzásnak az állítás, hogy a nyelvnek és a költészetnek az
a romantikus elmélete, amelyet angol, német és francia kortársai mellett az
olasz Giacomo Leopardi is képviselt, ma igencsak aktuálisnak mutatkozik. Valószínűleg
nem véletlen, hogy a mai, strukturalizmus utáni, illetve posztmodern
irodalomtudomány és filozófia oly nagy érdeklődést tanúsít a romantika
iránt 2: a filozófia nyelvi fordulata 3 után elsősorban a romantika nyelvfelfogása
bizonyult produktívnak és több szempontból folytathatónak a mai elméleti
gondolkodás számára. A nyelvi megelőzöttség mára már széles körben elfogadottnak
mondható gondolata nagy mértékben ebben a romantikus nyelvfilozófiai
és költészetelméleti tradícióban gyökerezik.
Ennek a nyelvfelfogásnak természetesen megvoltak a maga közvetlen és távolabbi
előzményei. Az olasz filozófiai gondolkodásban Leopardi közvetlen
elődeiként Beccariát és Vicót nevezhetjük meg, míg a távolabbiak között magát
Dantét is ott kell sejtenünk. Leopardi a maga, töredékességében is szerves
és nagyívű nyelv- és költészetelméleti koncepcióját a több ezer oldalt kitevő
Zibaldone dei pensieri {Vegyes feljegyzések) passzusaiban fejti ki, s ezekben
olyan XX. századi filozófusok megállapításit előlegezi meg, egyes esetekben
azokkal teljesen egybehangzóan, mint Nietzsche, Cassirer, Heidegger 4, Gadamer
vagy Ricoeur. (A XX. századi német filozófusok gondolatainak megelőlegezése
Leopardinál azért is tűnik jelentősnek, mert az olasz költő nem tudott
németül, így közvetlen forrásból nem részesülhetett abból a szellemtörténeti
7