Untitled

mikor még táncra perdült este azzal,
ki leggyönyörűbb éveit kisérte.
(Rába György ford.)
A kétféle örömérzés szólal meg a vers első gondolati-tematikai egységének
1-11. sorában A megkülönböztetés mozzanatai nyilvánvalók: itt fiatalság, ott
öregség, itt a lassú naplemente mint a holnap örömének üzenete, vagyis a várva
várt ünnepé, ott a sietős napnyugta felé forduló tekintet, mintegy a múló
életet elkísérőn (az olasz giorno inkább az élet megszámlálható mindennapjait
mondja ki, mint a lenyugvó égitest témáját. Vagyis az anyóka élete újabb
napját látja véglegesen elveszni /siperdeA a gombolyag, életének fonala újabb
nappal rövidül meg), itt a várakozás, ott az emlékezés. A filar ige azonban
nem csak a fonni jelentést aktivizálja, hanem előre sejteti a beszédben artikulálódó
emlékezés fonalának „felvételét", amire valóban sor is kerül: mi más is
maradhatna az embernek öregkorára, mint az „örök" nosztalgia. A lányka viszont
egyrészt még a természettel azonos öntudatlanságban, saját „törvényei
"szerint él (a természet virágaival, rózsával és ibolyával díszíti keblét és fürtjeit),
másrészt azonban fantáziájában már kivirágzik az illúzió, ahogy - Babitscsal
szólva - „ködös jövőjének képeit hímezgeti" a felnőtt kor titkára, az ünnepnapra
várva. Az ibolya itt most már nem egyszerűen csak virág, hanem a
várakozás metaforája, s színébe, a lilába, a keresztény kultúrkörben az advent
ünnepén öltözik a templomi szertartás vezetője. Az eljövendő iránt érzett öröm
virága lesz az ibolya, amely elbódít és megrészegít illatával, ábrándokat keltve,
hogy aztán az ünnep napján, a felnőttkor küszöbét átlépő lába elé megcsalt
reményekként kiüresedve zuhanjanak. Ugyanakkor a várakozásnak ez a
virága párhuzamot is teremt a lányka és az öregasszony között: lila színe miatt
az ibolyát idősebb nőknek szokás adni. Másfelől a „La donzelletta vien dalia
campagna" és a „E novellando vien del suo buon tempo" sorok a szétválasztás
mellett szintén megfeleltetik egymásnak a lányka és az öregasszony alakját.
A vien szó ismételt felbukkanása párhuzamot és ezáltal szemantikai kapcsolatot
teremt a két figura között. A vien ('jön') ige visszatérése azonban az
öregasszony tevékenységét leíró verssorban a szójelentés megváltozásával jár.
a határozói igenéwel alkotott szerkezetben a vien már nem tulajdon szemantikáját,
hanem a másik {novellando) szó jelentésének folyamatos aspektusát
jelöli. Vagyis a vien a 'mesélés, elmondás, mondás' szemantikájára tesz szert,
miközben elsődleges 'jön', 'közeledik'jelentése a múltnak az elmondásban való
felelevenítéseként, a mesélésben lezajló közelbe hozásaként és megtartásaként
lép itt működésbe. Az emlékezés folyamata tehát a versben egy olyan
költői nyelvi eljárás - a vien szó metaforizációja - eredményeként áll elénk,
amely a metafora másik tagjában {novellando) a mondat, a nyelv témáját,
125