3124. Author: Pukkai László Title: Matyusföld I 03316.pdf ... - MEK

A parasztember, aki évezredes vágyai beteljesüléseként értékelte a földreformot,
szemben találta magát az elsietett, kényszerû szövetkezetesítéssel. A meg
sem kapott földjét elvették.
Valószínû, hogy állami és pártkörökben alaposan felmérték a szövetkezetesítés
feltételeit, azt a közeget, amelyben ez a folyamat megvalósítható. A választás
nyilván azért esett a nemzetiségileg vegyes lakosságú területekre, mert:
1. a magyar birtokos réteget, a közép- és nagyparasztság zömét Magyarországra
telepítették, kisebb részét Csehországba. Ez egyúttal helycsinálást is
eredményezett a belsõ és külsõ telepítések számára;
2. a repatriánsok zöme nem értett a mezõgazdasági munkákhoz, vagy ha értett
is, hiányzott a géppark, amellyel megdolgozhatta volna a kapott földeket,
másrészt könnyebben meg tudták nyerni a szövetkezetesítés ügyének, mint a
Szlovákia más területein földjét mûvelõ szlovák parasztembert vagy az itt maradt
magyar kisparasztot; a repatriánsok ugyanis érzelmileg nem kötõdtek
a földhöz;
3. a husáki szellem is az diktálta, hogy Dél-Szlovákiában kell megkezdeni a
parasztság kifosztását: „A magyaroknak tudomásul kell venniük, hogy... a szlovák
földmûves és munkás, aki évszázadokon át ki volt szorítva a gazdag déli földekrõl...
meg kell, hogy kapja az õsi szlovák területeket”. 128
Faltus szerint Szlovákiában 1946-ban 900 ezer mezõgazdasági kistermelõ
volt, s ebbõl 35 ezer a 20–50 hektárig terjedõ mezõgazdasági földterülettel rendelkezõk
száma. Éppen ez ellen a réteg ellen születtek a már említett törvények,
amelyek betartása arra kényszerítette a kuláknak bélyegzett mezõgazdasági
termelõket, hogy a megmûvelhetõ földterületüket „önként” adják át a már
megalapított állami birtokoknak vagy a helyi földmûves-szövetkezetnek. Ezek a
rendeletek eleve korlátozták a bérmunkások alkalmazását, s a rendelet értelmében
a gazdák kötelesek voltak mezõgazdasági gépeket vásárolni, a meg nem
mûvelt földjeiket kötelesek voltak mûvelésre átadni az állami gazdaságnak vagy
földmûves-szövetkezetnek, ráadásul az állam emelte a termelõk adózási és beszolgáltatási
kötelezettségeit. (Lényegében kényszerítõ, már eleve teljesíthetetlen
rendeletekrõl volt szó.)
Mivel a földbirtokos vagy nagygazda családjával együtt bérmunkás nélkül
földterületeit megmunkálni nem tudta, egyedül állami támogatás nélkül gépek
vásárlására is képtelen volt, s így gépek és munkaerõ nélkül a megmûveletlen
földekrõl adózási és beszolgáltatási kötelezettségeit sem teljesíthette, kényszerhelyzetbe
került.
A szövetkezetek tagjai 1951-tõl ösztönzésül 0,5 hektár ún. háztáji mezõgazdasági
földterületet kaptak. Mindezek ellenére 1953–1954-ben a szövetkezetekbõl
sok tag kilépett, sõt például Kelet-Szlovákiában a szövetkezetek kétharmada
felbomlott (a vizsgált területen a Vágsellyei járásban is hasonló volt
a helyzet), s csak 1957–1958-tól vesz újból nagy lendületet a szövetkezetesítés.
A bomlás okait a pártállam szakemberei abban látták, hogy a szövetkezetesítés
„nem felelt meg a parasztság elképzeléseinek, az állam nem tudta a parasztságot
támogatni, s végül nem voltak olyan mezõgazdasági szakemberek,
116