3124. Author: Pukkai László Title: Matyusföld I 03316.pdf ... - MEK

A II. rész b–e) pontja az oktatásüggyel foglalkozik. Rámutat arra, hogy a „járásunkban
nincs biztosítva a magyar nyelvû tanoncképzés, annak ellenére, hogy
a szlovák tanonciskola tanulóinak 50%-a magyar nemzetiségû. Aránytalan az is,
hogy a „járásban egy magyar tanítási nyelvû általános középiskola van... a három
szlovák nyelvû középiskolával szemben”. „Nincs biztosítva a középkáderek
magyar nyelvû képzése, fõként az egészségügy, a közgazdaság, a vegyipar stb.
területén.” „Nincsenek magyar bölcsõdék, sok magyar alapfokú iskola mellett
nincs óvoda. Az összevont igazgatóságok hatással vannak a magyar iskolák fejlõdésére.”
– A gépelésnél valószínû, kimaradt a jelzõ: milyen fejlõdésére?
A II. rész i) pontja az emberi jogokat érinti: „A hazánkban élõ magyarság jogi
helyzetének megítélésénél abból az alpelvbõl kell kiindulni, hogy úgy, mint
a köztársaság többi nemzetei és nemzetiségei államalkotó elemei a köztársaságnak,
nemzeti létüknél és emberi voltuknál fogva egyenlõ jogi feltételek közt
kell, hogy éljenek, miszerint jogaik eredendõen adva vannak, az állam létrejöttétõl
– kezdettõl fogva léteznek és nem köthetõk más nép vagy nemzet jóakaratától
függõvé.”
A III. részben az Állásfoglalás követeli a Kassai Kormányprogramnak a nemzetiségeket
érintõ revízióját: a reszlovakizáció, a deportálás, az áttelepítés átértékelését,
az érintettek rehabilitálását, anyagi kárpótlását, valamint az akciókat
közvetlenül szervezõ személyek nevei nyilvánosságra hozatalát és felelõsségre
vonását.
Az Állásfoglalás IV. és V. része arra kéri a járási párt- és állami szerveket,
hogy válaszoljanak az Állásfoglalásra, ne helyezkedjenek várakozó álláspontra.
A Csemadok alapszervezeteit pedig arra buzdítja, hogy az Állásfoglalást rendkívüli
értekezleteken tárgyalják meg, s minden alapszervezet kezdjen tömeges
tagtoborzásokhoz.
Több mint harminc év távlatából úgy véljük, hogy ez a néhány oldalas Állásfoglalás
egy-két mondatától eltekintve reális, megalapozott, semmi oldalról nem
kikezdhetõ anyag volt. Úgy tûnik, két szempontból is jelentõs az Állásfoglalás.
Egyrészt járásunk magyarsága – a pártdogmákon felnevelkedett idõsebb generációja
is – elõjött az „illegalitásból”. Embernek, emberhez méltóan mondta el
problémáit, nem kért, nem alázkodott meg, nem félt a következményektõl. S talán
még ennél is felemelõbb, hogy még a normalizáció ellenére is a felszínen
maradt, nem vállalta a „kényszerillegalitást”.
Az Állásfoglalás második pozitívuma az volt, hogy a hatalmat arra kényszerítette,
hogy bújjon elõ az internacionalista szólamok nemzedékeket félrevezetõ
rengetegébõl, s szembesüljön az önnön alkotta problémákkal, s tudatosítsa:
lézetnek ezek a problémák, s nekik, a hatalmon lévõknek kell megoldaniuk
õket, közösen a kisebbségben levõkkel.
Az Állásfoglalásra a járási pártbizottság plénuma reagált, majd 1970. április
20-ig több elnökségi vagy járási pártbizottsági határozat foglalkozott a nemzetiségi
kérdéssel. A megjelölt dátum azért fontos, mert ekkor a Csemadok Galántai
Járási Bizottságának Elnöksége és plénuma visszavonta az augusztusi nyilatkozatát
és az Állásfoglalás azon pontjait, amelyek a közigazgatás megrefor-
145