3124. Author: Pukkai László Title: Matyusföld I 03316.pdf ... - MEK

kajal, Vízkelet, Hidaskürt, Sókszelõce 2-2, Alsószeli, Negyed, Vezekény, Pusztafödémes,
Vágkirályfa, Kismácséd, Nagygurab 1-1.
Az 1950-es év különösen jelentõs a szlovákiai magyarság további sorsát illetõen.
Ez év márciusában volt a második világháború utáni elsõ népszámlálás
Csehszlovákiában. A népszámlálás eredményei nem váltották be az államhatalom
nem is igen titkolt nemzetállami reményeit, hiszen 367 733 magyar nemzetiségû
személyt mutatott ki, azaz a lakosság 2,98 százaléka vallotta magát
magyarnak, vagyis 1950-ben a magyarok száma csak 37%-al volt kevesebb,
mint 1930-ban.
Még ugyanebben az évben került sor az SZLKP KB kongresszusára. Ezen a
kongresszuson az 1938-as évet követõen elõször vettek részt magyar nemzetiségû
küldöttek (összesen 18-an, ez a küldöttek 2,1%-a volt); a kongresszuson
az említett évet követõen elõször beszéltek a dél-szlovákiai területek gazdasági
problémáiról. Szarka László a magyar iskolaügy feltámasztását, a Csemadok
megszervezését, valamint a magyar nemzetiségû kommunistáknak a hatalomban
való részesedését „a cseh vezetés nagyvonalúságának” nevezi. 114
A gazdasági életben ekkor teljes egészében érvényesült a husáki koncepció,
vagyis az, hogy a mesterséges asszimilációt gyorsítandó Szlovákiai gazdasági
átrendezését is ezen ügy szolgálatába kell állítani. Szlovákia iparosítása munkaerõ-igényes
volt. A dél-szlovákiai magyarok a jó kereseti lehetõségek miatt
rendszeresen ingáztak az épülõ ipari centrumokba, majd ezek bizonyos százaléka
a szlovák városok kínálta lakásokba költözött, s a késõbbiekben nem is tért
vissza szûkebb pátriájába. Ez a jelenség megfelelt a vázolt elképzeléseknek.
Ugyanakkor az iparosítás a szlovák szakemberek Dél-Szlovákiába való áramlását
eredményezte, akik csakúgy itt maradtak, mint a magyarok Közép- vagy
Észak-Szlovákiában. „A csehszlovák regionális fejlesztéspolitika mögöttes nemzeti
szándékairól” 115 beszél a szakirodalom ez esetben is, hiszen nagy szûklátókörûségre
utal, ha a tervszerûséget ebben az esetben nem vesszük észre.
A dél-szlovákiai magyarok zöme azzal az elhatározással ment munkát keresni
Turócszentártonba, Pozsonyba, Ostravába, Nyitrabányára, hogy „gazdaságilag
megerõsödve” visszatér szülõföldjére. Egy részük valóban visszatért, kisebb hányaduk
viszont nem (õk képezik a népszámlálások magyarságát ezekben a szlovák
többségû városokban). Utódaikra ma már nem számíthatunk. A második
vagy a harmadik generáció többsége már nem beszéli az anyák, nagyanyák nyelvét,
hiszen anyanyelvû iskolákat nem volt módjuk látogatni. Asszimilálódtak.
Dél-Szlovákia iparosításakor tanúi lehetünk a szlovák szakemberek ideáramlásának,
végleges letelepedésének, az összefüggõ nemzeti területek felhígulásának,
a szlovák etnikum állandó növekedésének. Fábry Zoltán az Az Út címû
lapban már 1936-ban azt írta, hogy magyar nemzetiségû szakember a dél-szlovákiai
gyér ipari létesítményekben akkor tölthetett be magasabb gazdasági vezetõi
beosztást, ha gyermekeit szlovák tanítási nyelvû iskolába járatta. Ez
a megállapítás többszörösen érvényes a szocializmust építõ, internacionalista
elveket hangoztató, elsõsorban a kisebbségtõl ezt hangsúlyozottan megkövetelõ
csehszlovák párt- és állampolitikára.
90