3124. Author: Pukkai László Title: Matyusföld I 03316.pdf ... - MEK

ság kulturális intézményrendszerének fejlesztésével és támogatásával is. 119
A kétnyelvûség kérdése például a mai napig nincs megoldva – legalábbis a gyakorlatban.
Közben pártszinten az 1954-es (elsõ) nemzeti bizottsági választásokkal kapcsolatos
irányelvek is napvilágot láttak: a nemzetiségileg vegyesen lakott járásokban
szorgalmazni kell a magyarok bevonását a helyi, a járási és a kerületi
nemzeti bizottságok munkájába. Ezekhez hasonló irányelvek érvényesek az
1957-es, az 1960-as stb. választásokon is.
Megfigyelhetõ ezekben az években, hogy a Csemadok mellett a dél-szlovákiai
települések ifjúsági szervezetei (CSISZ – Csehszlovák Ifjúsági Szövetség) is
támogatásban részesültek. 120
Ebben a támogatásban sok a tervszerûség. Az illetékesek valószínûleg úgy
vélték, hogy a CSISZ-ben nevelkedett magyar fiatalok egy részét sikerül asszimilálni,
ha másképp nem, házasságok útján. Ez a tény konkrétan kimutatható
az 1949 után kötött dél-szlovákiai vegyes házasságokból, amelyekbõl az utódok
elenyészõ száma látogatja majd a magyar tanítási nyelvû iskolákat.
Hivatalos kimutatások ugyan nem állnak rendelkezésünkre, sem tervezetek,
mint annak idején a Slovenská ligának a programja, de azért megállapíthatjuk,
hogy az ifjúsági szervezetek attraktívabbnak tûntek az ifjúság számára, mint
a Csemadok: több volt a szórakozási lehetõség, s ami még ennél is fontosabb,
a fiatalok nem voltak közvetlenül a felnõttek szeme elõtt, s talán még ennél is
fontosabb volt a párt- és állami szervek káderpolitikája. Arról csak elvétve van
tudomásunk, hogy az aktív Csemadok-tagokat párt-, állami vagy közigazgatási
funkciókba vagy gazdasági vezetõkké nevezték volna ki. Annál inkább tanúi lehetünk
annak, hogy az ifjúsági szervezetekben tevékenykedõ – bár magyar iskolába
járó – fiataljaink egy részét ilyen „megtiszteltetés” érte.
A szlovákiai „magyar politika” a magyar ifjúság egy részének „elvesztésére”
érdemben csak 1968-ban reagált, amikor a Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ)
megszervezésén munkálkodott. A Csemadok egyes vezetõi ódzkodtak az ifjúsági
szervezet önállóságának a tényétõl is. Azzal érveltek, hogy a két szervezet
(Csemadok, MISZ) között nemzedéki alapon kiélezõdhetnek az ellentétek, másrészt
nem tudták, hogy a MISZ-bõl kiöregedett tagok képesek-e folytatni a Csemadokban
a szakmai munkát, egyáltalán hajlandók-e a Csemadokban tevékenykedni.
Míg az idõsebb nemzedék a saját bõrén megtapasztalta a „hontalanság
kedvezményeit”, addig a fiatalok toleránsabbak voltak a másik nemzet fiaival,
s úgy látszott, ez a természetes asszimilációt is felgyorsította.
A szlovákiai magyarok minden félelme kifejezésre jutott 1968-ban a Csemadok
KB állásfoglalásában és a járási szervezetek állásfoglalásaiban, így a Csemadok
Galántai Járási Bizottságának állásfoglalásában is.
Még mielõtt rátérnénk az 1968-as alkotmánytörvény nemzetiségi vonatkozásaira,
hadd idézzünk a Belügyi Megbízotti Hivatalnak küldött két járási jelentésbõl,
amelyet a Galántai Járási Nemzeti Bizottság belügyi osztályának vezetõje írt
alá. Megjegyezzük, hogy mindkét jelentés „Titkos!” minõsítést kapott, s jóval
1968 elõtt.
92