3124. Author: Pukkai László Title: Matyusföld I 03316.pdf ... - MEK

Közben a Csehországba deportált személyek közül elég sokan visszaszöktek.
A nemzetbiztonsági szervek fõparancsnoksága 2305 z prav/46. iktatószámú
parancsa alapján ezeket a személyeket el kellett fogni, és rendeltetési helyükre
kellett szállítani. E parancs értelmében 1947. július 31-én a Galántai járásból
42 személyt kísértek be fegyveresen Brünnbe.
Az 1948. október 25-i 245/1948. számú törvény értelmében azok a csehszlovákiai
magyarok, akik 1938. november 1-jén csehszlovák állampolgárok voltak,
a Csehszlovák Köztársaság területén volt a lakhelyük, és nem voltak más
állam polgárai, visszakapják csehszlovák állampolgárságukat, ha az 1948. november
17-tõl számított 90 napon belül leteszik a hûségesküt.
A „munkaerõ-toborzás”-nak nevezett akció keretében Csehországba deportált
majdnem félszázezer magyar nemzetiségû lakos nem tudta pótolni a három
és fél millió Németországba toloncolt német által hagyott ûrt. A munkaerõhiányt
ugyan enyhítette, de meg nem oldotta.
A szlovákiai magyarok Csehországba telepítésével párhuzamosan Szlovákiában
a Szociális és Földmûvelésügyi Megbízotti Hivatal, valamint a Szlovák Telepítési
Hivatal irányítása alatt a 41/1947. számú törvényrendelet alapján megkezdõdött
a belsõ telepítésnek nevezett, a gyakorlatban már kipróbált akciók
sorozata. A belsõ telepítés a 245/1948. számú törvény elfogadása után hatalmas
problémák okozója lett.
A belsõ kolonizáció sikere érdekében az illetékes hatóságok felhívással fordultak
a szlovákok által lakott területek népéhez, hogy bízzák meg társaikat
„a magyaroktól részben már megszabadított” – deportált – területek megtekintésével,
vagyis tanulmányozzák Dél-Szlovákia természeti viszonyait, gazdasági
lehetõségeit azzal a céllal, hogy szülõfalujukba visszatérve számoljanak be pozitív
tapasztalataikról, hogy a Csehországba deportálandó 30–50 ezer magyar
helyét (házát és vagyonát) mielõbb elfoglalják. Másrészt ún. bizalmiakat küldtek
a magyarlakta járások területére, akiket a magyaroktól elkobzott vagy itt hagyott
ingó és ingatlan vagyon (szántóterületek, erdõk, állatállomány, üzemek stb.) kezelésével
bíztak meg. 74
A belsõ telepítésekre vonatkozó levéltári adatokból azt is megtudhatjuk,
hogy a Galántai járás területén már 1946. november elején megjelentek a közép-szlovákiai
települések – Kisvendég, Prasic, Nemecske, Ksinna, Tordomesztic
– képviselõi (a dokumentum többek között Ján Gregor, Peter Haluze, Vendel
Bajzík nevét említi), hogy Vágkirályfán, Sókon és Szelõcén tanulmányozzák a
„honfoglalás lehetõségeit”. Sók és Szelõce megfelelt elképzeléseiknek, s hazatérésük
után kijelentették: „Ha a szükség úgy kívánja, hajlandók vagyunk ezekbe
a falvakba költözni.” 75
Az eredeti elképzelés szerint – bár ezt nem minden esetben sikerült megvalósítani
– a Galántai járásba elsõsorban Miava és környékérõl, a Vágsellyei járásba
pedig Trencsén és környékérõl terveztek szlovák lakosságot betelepíteni.
Felsõszelibe a Rózsahegy környéki Lucskiból, a közigazgatásilag és kataszterileg
Felsõszelihez tartozó Körtvélyesmajorba a Trencsén melletti Újlehotáról érkeztek
telepesek.
65