Sul Campo Del Mare - Vilenica

V2-2010.PM51676/13/100, 12:14 PMViktória RadicsLectori salutemMást se csináltam egész életemben, mint olvastam, mondtam magambana múltkor füstölögve. Írtam is, no, de az olvasás volt a tenger, és az íráscsak a csónak. Hol evezővel, hol evező nélkül tébolyogtam, ahogy Hamvasírja az esszéistáról. Olykor felkapom a fejem a könyvből, ránézek egyaranyló visszfény-sávra a falon, és hirtelen nem is tudom, hol vagyok, ésmire jó ez? Voltaképpen mit csinálok én most, és miért? Teóriákon innenés túl, több évtizedes tapasztalataim ellenére bizony nem tudommegmondani, hogy mit jelent olvasni.Mégiscsak szenvedély lehet ez, olyan, mint a szerelem, amikor nem tudjaaz ember, hogy most mi van – de olyankor mégis ott a másik embervalóságos vagy képzeletbeli arca, mely egy-egy percre mindent„megmagyaráz”, és nem kell tovább gondolkodni semmiről. Olvasáskorviszont ilyen nincs. Nem a szerző arcát nézem, és nem is miatta olvasok.Hanem azért olvasok, hogy ne legyek magamnál, és mégis jöjjön el egypillanat, mely mélyen magamba taszít, vagy fölemel maga-magamhoz, ámnem személy szerint, hanem mint egy névtelent, aki része a világnak,részesedik a világmindenségből vagy annak egy nüánszából, részletéből,bármi tartozékából, legyen az táj, érzelem, évszak, gondolat, eszme vagytársadalom.Nem, nem menekülés az olvasás, hanem bekapcsolódás és rákapcsolódás,egyfajta különleges közösségi érzés, nem okvetlenül emberrel,hanem mondjuk egy kővel vagy egy kísértettel, de elmén és szíven átszűrve.És persze, hogy az olvasás intellektuális tevékenység, de egyúttal talánvalamiféle szeretetmunka is, vágy a kapcsolódásra, az elementáris viszonyraés az autentikus viszonyulásra; a tudásszomjban, mely nélkül nem nyitnánkfel a könyvet, benne van ez a másik szomj is, hogy szavakon, jelentéseken,képeken által együtt légy. Hogy tehát még ne halj meg. Élvezd, fejtegesd,bámuld, gyűlöld a teremtést.Olvastam konyhaasztal szélén, miközben anyám a tésztát gyúrta,kanapén, fátyolos lámpafényben, díványon heverve, mereven a széken ülve,ceruzát rágva, hajam végét tépve, és kint a tengerparton (ott azért nemnagyon ment), vonatban (ott különösen jó, ki-kimeredve az ablakon),változatos testhelyzetekben, a legkülönbözőbb lelkiállapotokban – nemszámít, hiszen, tudod, van egy pont, amikor az olvasmány beszippant,amikor elszállsz, átkattansz. Ilyenkor nem csak a tojás, a lábas iselszenesedik a sparhelten, elfelejted a praxist, kínjaidnak s örömeidnekcsak a magja, vagy épp a héja marad, és közben úgy kerülsz át egymásvilágba, hogy közben szerencsés esetben pontosabban érzékeledemezt; eltűnsz innen, mint a mesében, és magadat mégis belülről vagykívülről „fogod”. Tudatos vagy (csak színjózanul lehet olvasni), mégismódosult tudatállapotban, melyben szellemek járnak, átsuhannak éssugallnak, mint az ősibb világokban. Lehet, hogy az olvasásban van valamia sámánisztikus, vagy a dervis szertartásokból, a révülésből?167