A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖNYVTÁRI VONATKOZÁSAI II.

A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖNYVTÁRI VONATKOZÁSAI II.könyvtárát kb. Kr. e. 260–240 között igazgatta. Főműve az állomány katalógusa. Százhúszkönyvből (azaz tekercsből) állt, kb. kétszázezer tekercset vett nyilvántartásba. Szerkezete agyűjtemény felállításának szisztematikus voltát tükrözte. Két szintre tagolódott: az egyik (afelső) az írók csoportosítása, ez adta a felosztás vázát, keretét; a másik az egyes fejezetekenbelüli szerzői betűrend. Kallimakhosz a könyvtár anyagát két fő részre bontotta: költők ésprózaírók. Mindkettőben hat-hat csoportot alakított ki: epikusok, elégikusok, szatirikusok,lírikusok, tragédiaírók, komédiaírók; illetve történetírók, szónokok, filozófusok, orvosok,természettudósok, vegyes (itt voltak a szakácskönyvek is „vacsorázó írók” alcímmel). Aszerzői névhez rövid életrajzot illesztett, továbbá jellemezte az egyes írások eredetiségét,és mivel a cím ritkán volt egyértelmű, mindig hozzáfűzte a mű első sorát, továbbá közölte,hány sorból áll a mű. A katalógus egyúttal a görög irodalom bibliográfiája is, életrajzijegyzetei révén pedig őse az irodalom- és tudománytörténetnek.A Muszeion és az ún. Nagy Könyvtár épületkomplexuma később totálisan elpusztult.Valószínűleg a királyi palota-együttes része volt. A leghitelesebbnek látszó elképzelésszerint a könyvtár tíz csarnokból, díszteremből és számos kis teremből állt, márványfolyosókötötte össze, továbbá sztoa (oszlopcsarnok) vette körül őket. A falak mentén embermagasságúkétszárnyú szekrényekben őrizték az állományt; rajtuk a fatábla, a pinax, arrarögzítve a tárolt tekercsek címjegyzéke. Rombusz alakú polcokon tárolták a tekercseket,többnyire égetett és festett majolika-vödrökben (capsák). Ha a mű csak egyetlen tekercsbőlállt, tokban tartották. A papirusztekercseket a könnyebb eligazodás érdekében címkézték: afarudacska felső végére egy, a mű címét és helyrajzi jelzetét feltüntető és kilógó szeletkét(szüllibosz, latinul: titulus) ragasztottak vagy kötöttek. A csarnokokban (vagyis a raktárakban)és a hozzájuk kapcsolódó kis termekben középen asztalok voltak, az olvasók ezekendolgozhattak (másolhattak, kivonatolhattak).A hellenisztikus könyvtárban a díszterem reprezentációs, ünnepi célokat szolgált és előadásokat,vitákat tartottak itt. Hírneves írók, olykor a védő istenség szobrai ékesítették, aszekrények tetején fejszobrok, ún. hermák, talapzatukon a szerző neve és néha valamelytőle vett idézet. A széles oszlopcsarnok, a sztoa volt a korabeli „olvasóterem”, ugyanis agörögök (mint később a rómaiak) járkálva, gesztikulálva, fennhangon olvastak.Kr. e. 47-ben, Julius Caesar hadjárata során a könyvtár egy tűzvészben súlyos veszteségeketszenvedett, de Marcus Antonius római hadvezér Kleopátra királynőnek ajándékoztaa pergamoni könyvtár kétszázezer tekercsét, hogy pótolja a hiányt. A kutatóbázis és akönyvtár a római korban már csak halvány visszfénye korábbi önmagának, bár híre változatlanulnagy. Közben megnőtt a második, kisebb alexandriai közgyűjtemény, a Szarapiszszentély mellett emelt Szarapeion Könyvtár szerepe. Eleinte a Nagy Könyvtár másodpéldányaithelyezték el itt, majd a római korban a görögön kívül a héber és latin nyelvű irodalmatis őrizték, mégpedig külön osztályokban.Az alexandriai könyvtárak további sorsa a keresztény császárok ellenérzése folytán afokozatos hanyatlás és végül a megsemmisülés. Az utolsó adat Kr. u. 391-ből való: I.(vagy Nagy) Theodosius – aki újra államvallássá tette a kereszténységet – végleg bezárattaa Muszeiont és a Nagy Könyvtárat, és engedélyezte a Szarapeion lebontását.A pergamoni királyok (I. Attalosz és fia, II. Eumenész) a Kr. e. 3–2. század fordulójánalexandriai mintára és annak vetélytársaként (a hellenizmus másik szellemi központjaként)hozták létre a királyi (állami) könyvtárt. Egy templom mellett építették fel és a főiskolánakis rendelkezésére állt. Amikor a város a rómaiak uralma alá került, az állomány kb. kétszázezertekercset számlálhatott. A pergamoniak új íróanyagot vezettek be, tehát a doku-24