MACB E T Hegyedi hôsök lassú megfigyelésébôl rakódik össze.Shakespeare szempontjából Macbeth vagy Hamletpontosan meghatározott személyiségek, királyok, anagy, a leghíresebb királyok közül valók, és a drámaazért érdekes, mert feltárja polgári arculatukat.Lehettek-e ezeknek a nagy drámáknak a hôsei közönségesátlagemberek? A konvenció szerves része volt,hogy a dráma, ha rólunk volt mondanivalója, királyokrólszóljon. A kortársaknak tehát az a feladatuk, hogyleemeljék ezeket az alakokat a talapzatukról, kiemeljékôket a nyeregbôl.G.: Nem ellentétes ez Shakespeare szándékával?W.: Nem tudom. Az ô korában a legfontosabb nézôa király volt; saját páholya volt, a játék egy meghatározottszemélynek szólt, és talán ez volt benne a legpikánsabb,hiszen így a játszók közvetlenül a rendszerrelütköztek. Ma viszont sokkal jobban érdekel bennünket,mire képes egy közönséges ember ebben a helyzetben.Akármelyikünk lehet Hamlet vagy Macbeth.G.: Mi tölti ki Macbeth életét a nagyszámú gyilkosságon ésa tanúk eltakarításán kívül? Van más is, ami foglalkoztatja?W.: Igen – a magány halmozódása. A fokozódó elszigetelôdésLady Macbethtôl. Figyeld meg, hogy mégaz egymással való kontaktust is elvesztik. A magánynôttön-nô, az élet az elkövetett bûnök miatti lidércnyomásés a figurára csukódó semmi között hányódik.Ne felejtsük el, hogy Macbeth gyilkosságait már elejétôlfogva állandó reflexió, a vég kezdetének elôérzetekíséri. Az elôadáshoz sok filmet használtam fel, FritzLang A Nibelungokját, Billy Wilder Sunset Boulevardját,mert úgy éreztem, a történteket csak olyan emberviselheti el, aki át meg át van itatva mûvészettel.Macbeth halála, az általa elkövetett öngyilkosság szerintemkreatív aktus. Kezdettôl nem tudhatjuk, hogy ajóslat milyen mértékben vetíti ki a saját képzeteit;Macbeth halála ezért gyökerezik az alkotás szférájában.Egy adott pillanatban függôvé vált a jóslattól,szük sége volt valakire, aki mindent megmond, mindentmegnevez; nem akart bizonytalanságban lebegni.Az egymást követô jóslatok biztonságot, néhány évreszóló garanciát adtak neki.G.: Na és a boszorkányok? Ôk természetfölötti lényekvolnának?W.: Semmiképpen. Ha így tekintenék rájuk, elismernémegy másik világ létezését; én pedig semmiilyet nem akartam állítani, azt akartam, hogy ez a hitirracionális legyen. Mert az irracionális hit hatásáraharcolnak a keresztényekkel az arabok, emiatt állítjákszembe egymással a civilizációkat. Nincs itt semmi objektívenlétezô.G.: De a te Macbethed hitt a természetfölötti világ létezésében,teátrálisan kihasználta, biztosra vette, hogy betud avatkozni az ember életébe.W.: Ha a színházban megmutatom a természetfölöttivilágot, az vakmerô, de egyszersmind kényelmesmegoldás. Beszélhetek róla, a létezô benyomását kelthetem.Csakhogy ezt a világot nem jelenéseken, hanemembereken át kell megmutatni, máskülönben siralmasanhatna.A Bakkhánsnôkben például az istenek emberi alakotöltöttek, a nézô embereket látott. Krisztus parabolájábanis az embert látjuk, és Istennek, az isteni természetneka lényegét egyes-egyedül Krisztus metaforikus cselekvéseinát kell megértenünk. Én mindig arra törekszem,hogy az istenit mindenekelôtt emberileg mutassam meg.A boszorkányok a háború gyermekei voltak, a holttestekkelborított utakon kóborló prostituáltak. A jelenségegyszerre volt objektív és szubjektív, a háborúból hazatérôkatonák valóban találkozhattak vele. Továbbá az avéleményem, hogy Macbethnek a boszorkányokkal valótalálkozásai tökéletesen elütnek egy más tól. A másodiktalálkozást az iránytûjét vesztett Macbeth élénkebbenképzeli el és éli át. Most már hisz benne, hogy van bizonyoshatalma, és hiszi, hogy létezik valahol egy világ,amely üzenni akar neki. Az elsô találkozás talán mégreális; talán még igazi, kimaszkírozott, ijesztô lányokkaltalálkozik, esetleg a háború áldozataival…G.: De mi az, ami ekkor mozgatja?W.: Felvetôdik bennem, hogy talán éppen a háborúpusztítása. Nem tudom, mi a háború. A forrásmunkákolyan rengeteg számadatot és dátumot sorolnak fel.De lehetetlen, hogy az egymás életére törô emberekösszecsapása, a találkozás egy élô emberrel, akibôl kikell vágnunk egy darab húst, el ne fojtsa a világról valónormális gondolkodást. Egyébként miért a férfinakkell katonáskodnia? A katonaság természetesebb állapotaa férfinak, mint a nônek? És hogyan csomagolhatjuka háborút filozófiába? Hogyan teremthetünk agyilkos küzdelemhez elveket, becsületkódexet? Mirôlvan itt szó? Ezeket a szabályokat állítólag még a másodikvilágháborúban is tiszteletben tartották: a Vö rös -kereszt és bizottságai mindenütt megfordultak, és jóváhagytákaz egyes nemzetek harci módszereit. Hon -nan ez az egész képtelenség? Honnan ez az elmélet,amely fölment bennünket, és módot ad rá, hogy neminôsüljünk puszta barbároknak, akik örökös kielégületlenségükbenfolytonosan a hódítás, a terjeszkedésállapotában vannak?G.: Macbethet tehát a külsô körülmények determináltákvolna?W.: Úgy gondolom, ez lehetséges. A kommunistarendszerben tizenkilenc évesen be kellett vonulnom.Nem akartam két évet elvesztegetni az életembôl, ezelképzelhetetlen volt számomra. És Macbethnek hadbakellett vonulnia.G.: Macbeth tehát nem hordja önmagában a rosszat.Eszerint a külsô körülmények – a háború, a hadsereg – fel -mentik?W.: Azt nem. Talán eleve megvannak a hajlamai.De vajon elmondható, hogy az egyik ember rosszabbnakszületik, mint a másik? Ez túl olcsó magyarázatvolna. Azok, akik meg akarják könnyíteni maguknakaz életet, gyakran mondják: én a rossz démona vagyok,nem cselekedhetem másként. Macbethben is él egyfajtadestruktivitás. Nézd csak meg az amerikai filmekbena Vietnamból való hazatérést. Csupa sérültember, harci akarat nélküli, destruktív, öngyilkos hajlamú.A háborúból hazatérô ember hiheti, hogy ura amaga akaratának, hogy valamiért küzd, hogy a dolgoknakvan valami értelmük, de tudat alatt már nincs erejea konstruktív élethez.G.: Lady Macbeth nem járt a háborúban, nem soroztákbe, mégis rossz. Személyisége a békét teremtô nô képénekemblematikus tagadása.W.: Igaz. De képzeljük el, hogy egy férfi azt mondjaszeretô feleségének: „Ide figyelj, komoly esélyem van<strong>2008.</strong> június 13 www.szinhaz.<strong>net</strong>
Jele<strong>net</strong>ek Warlikowski Macbeth-rendezésébôl(Schauspielhaus Hannover)rá, hogy sokra vigyem, segítened kell!” Lehet, hogy azasszony elôször nemet mond, de utána átgondolja adolgot, és úgy dönt, lojális lesz a férjéhez, és nemfosztja meg reményeitôl. Különös függôség ez. Az aszszonynakvigyázatosan kell eljárnia; úgy kell a cél felétörekednie, hogy közben meggyôzôdéssel hiszi: ha nemetmond, vége kettôs létezésüknek, az együttélésüknek.Amellett ha valakinek eláruljuk a gondolatainkat,az hatásában olyan, mintha az egész világ elôtt kiáltanánkki. Ha egyszer belekóstoltunk ebbe az ôszinteségbe,és nem ütköztünk ellenállásba, akkor a gondolatelveszíti a maga démoniságát, és köznapivá válik.Az én szememben a Macbeth egy tízéves háborúrólszól, amelybôl a hôs úgy tér haza, mint Odüsszeusz.Az asszony már túl idôs ahhoz, hogy gyermekeketszüljön (vagy talán voltak gyermekei, de meghaltak?),és egyszer csak megpróbálkozik vele, hogy megemeljea házasság adrenalinszintjét. Macbeth a háború neveltje,aki megnyerte a maga háborúját, függetlenül azutána elkövetett gyilkosságtól. A Lady, úgy lehet, aztgondolja: meddô vagyok, nem szültem neki gyerekeket,így hát a társa, a barátnôje leszek. A Macbeth-elôadásokgyakran egy házaspárról szólnak: egy férfiról és egybecsvágyó asszonyról. De akkor miért Macbeth a darabcíme? Shakespeare Lady Macbethnek is nevezhette volna.A figura nem egyértelmû. Nem egy ambíció fûtötte,mindenre kész megéráról van szó. Nincs ellenállóereje. Azt mondja, a meggyilkolt áldozat az apjára emlékezteti.Nem viseli el a terhet, és összeroppan.G.: De ha az egész vállalkozásuk igazolható, honnanered a rossz?W.: A háborút követô dekadens idôszakból, a háborúegyik áldozatából, egy egyensúlyát vesztett emberbôl,a puszta tehetetlenségbôl és tétlenségbôl.<strong>2008.</strong> június 14 XLI. évfolyam 6.
Change language