2008. június - Színház.net

T A V A SZI F E SZTI V ÁLmegnevezett lány maga Manon, minden megnevezésreegy-egy fiktív fotót készítenek róla, „csapóval” (nincsmasina, vaku, ilyesmi), és minden alkalommal másikférfi kapaszkodik mellé fényképezkedni. Ez az elôadáslegmélyebb metaforája, valódi reveláció, a darabbaladekvát önálló rendezôi gondolat megtestesülése: azegyszerre meggyalázott és fölmagasztalt prostituált, amacsó társadalom „ezerarcú”, szimbolikus kurvája,akit a hím felsôbbrendûségi tudat megvet, de azértemlékkép formájában elraktározza a „fényképalbumába”.A folytatás a negyedik felvonásban következik,amikor Des Grieux Madonnát csinál Manonból, szabályszerûentalapzatra állítja, lefátyolozza, liliommalkörbedekorálja (délszaki körmeneteken látni hasonlót).A lány azonban leszáll a piedesztálról, besétál avízszintesre állított tükörbe, leül a szélére, leveszi a cipô -jét, és – mintegy a szimbolikus világvégérôl – nevetvelógázni kezdi a lábát a semmibe. Átincselkedi magát ahalálba – vagy a halhatatlanságba. Ez Manon „szerelmihalála” – és a maga metafizikájában ez is nagy találmány.Kétarcú tehát a debreceni elôadás, van, ami nincs„kitalálva” és „megcsinálva” sem, de ami végig vangondolva – és részben színpadilag is materializálva –,az mint gondolati absztrakció revelatív értelmezés, éssokkal többet ér az idült konvencióknál. Az énekesekis fokozatosan lendülnek bele, Tae Sung Jung megtaláljaa maga hôsies hangját, Haja Zsolt végig sokat ígérôLescaut hadnagy, és a Kocsár Balázs vezényelte zenekar,mihelyt túljut a kecsességek, finomságok, rokokóhangzások több transzparenciát kívánó szövetén, szinténeléri a tömör-drámai hangzás kellô fokát.Zappe LászlóTörtént-e varázslat?LUIS B U Ñ UEL: AZ ÖLDÖK L Ô ANGYALKerekes Éva(Lucía),Fodor Annamária(Beatriz),Polgár Csaba(Eduardo),Takács Katalin(Leonora),Hernádi Csaba(Russell),Bíró Kriszta(Señora Roc)és Hetey László(Señor Roc)Koncz ZsuzsafelvételeAlényeget elárulja az a pohár bor, amellyel az érkezônézôt fogadják a Petôfi Irodalmi Múze um -ban. Pincérként színészek szolgálnak fel (a késôbb afôkomornyikot játszó Sáfár Kovács Zsolt és az inastalakító Janicsek Péter), tudhatjuk, vendégek leszünk aBuñuel 1962-ben készült klasszikus filmjébôl ismertvillában, ahonnan a vendégek, nem tudni meddig,képtelenek kijutni. El is tréfálkozhatnak a bezárás várhatóidôtartama fölött a kezdésre várók. De nem ez afontos. Hanem az, hogy adott esetben a színház egyetlentöbblete a mozival szemben a tényleges bezártságélménye lehet. Az összezártságé. Az, hogy mi magunksem mehetünk ki. Igaz, ezúttal nem csuknak rács mögé,mint a Budapesti Kamaraszínház Bernarda Alba házaelôadásában,sôt éppen hogy tárva van a kijárat, csakhogya küszöböt senki sem képes átlépni. Mint tudjuk,2008. június 48 XLI. évfolyam 6.