2008. június - Színház.net

K RIT I K AI T Ü K ÖRKoltai TamásA pokol mi vagyunkT A S NÁDI ISTVÁN: T RANZ I TEmbereket összezárva, csoportba gyûjtve megfigyelniegyike a dramaturgiai fogásoknak. A múltszázad hatvanas–hetvenes éveiben az angol drámamodellálta szívesen, nálunk legutóbb Spiró GyörgyKoccanása alkalmazta. Tasnádi István egy repülôtéritranzitváróba tereli megfigyeltjeit, viselkedésüket vizsgálandó.A várakozás mint sajátos semmittevési helyzetalkalmas bizonyos latens magatartások vagy személyiségjegyekfelszínre hozására, attól függôen, hogya szerzô meddig megy el. Tasnádi annak tudatában,hogy a reálszituáció lehetôségei korlátozottak, elégmesszire. A szereplôk izoláltságára – indoklás nélkülszakíttatták meg velük turistaútjukat, a tranzit rajtukkívül üres, személyzet nincs, az üvegajtón túl átvonulóutasok nem vesznek róluk tudomást – késleltetettdramaturgiával ad irracionális magyarázatot. A futószalagonmegérkezô bôröndökbôl különös, néma lényekbújnak elô, akik pszichésen és fizikálisan kapcsolódnaka csomagok tulajdonosaihoz. Egyesek alkatilagis emlékeztetnek „gazdáikra”, mintha ôk magukvolnának fiatalabb kiadásban, mások – ez csak késôbbértelmezhetô – komplementer személyiségek. Lassankiderül, hogy a bôröndlakók – talán vulgáris magyarázat,de a lényeget fedi– az utasok lelkei.Hogy csak a szélsôségespéldákat említsem:a csinos és vékonymodellé egy kislány(vágy a gyerekután), egy sportoló fiatalemberénô (rejtettalternatív nemi identitás),a technokrataüzletember bôröndjeviszont egy öngyújtónkívül üres, pedig nemPezzetta Umberto felvételeis dohányzik (pislákol benne a lélekkeresés ösztöne).A hasonló modellek közül Buñuel filmjében, Az öldöklôangyalban – épp most játsszák a színpadi változatát– szintén az irracionális jelenik meg, amikor azelôkelô estélyen összegyûlt társaság tagjai képtelenekkilépni a nyitott ajtón, és bénultságuk következményeként,a rendezôi implikáció szerint a reális tér-idô koordinátákonkívül kerülve, megélik személyiségük fölbomlását.Tasnádinál ugyanez történik. Sartre Zárttárgyalásának szereplôi – hipotetikusan: halottak – a„pokolban” folytatva banális életüket rájönnek, hogy„a pokol a többiek”. A Tranzitban is kapunk racionálismagyarázatot a legvégén – a szereplôk szintén halottak,egy repülôszerencsétlenség áldozatai –, de ez,ugyanúgy, mint Sartre-nál, nem több az e világ, túlvilágkonvenció segítségül hívásánál az absztrakcióbankevésbé otthonos közönség megnyugtatása érdekében.A rezümé is csak annyiban módosul, hogyTasnádi szerint – ha jól értem – a pokol mi vagyunk.(A szövegben Dante-utalásokat talál a mûvelt olvasó.)A versbe tördelt, a szerzôhöz méltóan könnyed ésmagvas szöveg észrevétlenül emelôdik el a közbeszédnaturalizmusától, és elég nagy teret hagy a rendezô-Urházy Gábor László(Sportoló 2),Kiss Ernô (Edzô),Mészáros András(Sportoló 1),Farkas Ignác (Apa),Ligeti Kovács Judit(Winnerné) ésSzakács László (Winner)2008. június 31 www.szinhaz.net