K RIT I K AI T Ü K ÖRKoltai TamásA pokol mi vagyunkT A S NÁDI ISTVÁN: T RANZ I TEmbereket összezárva, csoportba gyûjtve megfigyelniegyike a dramaturgiai fogásoknak. A múltszázad hatvanas–hetvenes éveiben az angol drámamodellálta szívesen, nálunk legutóbb Spiró GyörgyKoccanása alkalmazta. Tasnádi István egy repülôtéritranzitváróba tereli megfigyeltjeit, viselkedésüket vizsgálandó.A várakozás mint sajátos semmittevési helyzetalkalmas bizonyos latens magatartások vagy személyiségjegyekfelszínre hozására, attól függôen, hogya szerzô meddig megy el. Tasnádi annak tudatában,hogy a reálszituáció lehetôségei korlátozottak, elégmesszire. A szereplôk izoláltságára – indoklás nélkülszakíttatták meg velük turistaútjukat, a tranzit rajtukkívül üres, személyzet nincs, az üvegajtón túl átvonulóutasok nem vesznek róluk tudomást – késleltetettdramaturgiával ad irracionális magyarázatot. A futószalagonmegérkezô bôröndökbôl különös, néma lényekbújnak elô, akik pszichésen és fizikálisan kapcsolódnaka csomagok tulajdonosaihoz. Egyesek alkatilagis emlékeztetnek „gazdáikra”, mintha ôk magukvolnának fiatalabb kiadásban, mások – ez csak késôbbértelmezhetô – komplementer személyiségek. Lassankiderül, hogy a bôröndlakók – talán vulgáris magyarázat,de a lényeget fedi– az utasok lelkei.Hogy csak a szélsôségespéldákat említsem:a csinos és vékonymodellé egy kislány(vágy a gyerekután), egy sportoló fiatalemberénô (rejtettalternatív nemi identitás),a technokrataüzletember bôröndjeviszont egy öngyújtónkívül üres, pedig nemPezzetta Umberto felvételeis dohányzik (pislákol benne a lélekkeresés ösztöne).A hasonló modellek közül Buñuel filmjében, Az öldöklôangyalban – épp most játsszák a színpadi változatát– szintén az irracionális jelenik meg, amikor azelôkelô estélyen összegyûlt társaság tagjai képtelenekkilépni a nyitott ajtón, és bénultságuk következményeként,a rendezôi implikáció szerint a reális tér-idô koordinátákonkívül kerülve, megélik személyiségük fölbomlását.Tasnádinál ugyanez történik. Sartre Zárttárgyalásának szereplôi – hipotetikusan: halottak – a„pokolban” folytatva banális életüket rájönnek, hogy„a pokol a többiek”. A Tranzitban is kapunk racionálismagyarázatot a legvégén – a szereplôk szintén halottak,egy repülôszerencsétlenség áldozatai –, de ez,ugyanúgy, mint Sartre-nál, nem több az e világ, túlvilágkonvenció segítségül hívásánál az absztrakcióbankevésbé otthonos közönség megnyugtatása érdekében.A rezümé is csak annyiban módosul, hogyTasnádi szerint – ha jól értem – a pokol mi vagyunk.(A szövegben Dante-utalásokat talál a mûvelt olvasó.)A versbe tördelt, a szerzôhöz méltóan könnyed ésmagvas szöveg észrevétlenül emelôdik el a közbeszédnaturalizmusától, és elég nagy teret hagy a rendezô-Urházy Gábor László(Sportoló 2),Kiss Ernô (Edzô),Mészáros András(Sportoló 1),Farkas Ignác (Apa),Ligeti Kovács Judit(Winnerné) ésSzakács László (Winner)<strong>2008.</strong> június 31 www.szinhaz.<strong>net</strong>
K RIT I K AI T Ü K ÖRnek a teatralitásra. A Vereckei Rita tervezte üvegcsarnoka rafinált hipernaturalizmus hatását kelti, az ajtóksiklása és a csomaglift automatikus mûködésecsak fokozatosan vezet át – világítással és mobil elemekkel– az irrealitásba. A rendezô Bagó Bertalan iskomótosan mutatja be a helyszínt, az elején hosszankivár, végletekig fokozza a nem történés feszültségét,és még jó ideig nem ül rá a szöveg svungja által diktálttempóra. Van idônk belegondolni a sorban érkezôszereplôk intim szférájába, tippelhetünk a háromtagúcsalád (Ecsedi Erzsébet, Farkas Ignác, Farsang Kitti),a laptopjába temetkezô pedáns Üzletember (NagyPéter), a Terhes nô és az Orvos (Kovács Olga és Kri -csár Kamill), a Modell (Holecskó Orsolya), a látszattalés nevükkel ellentétben lúzer Winnerék (SzakácsLászló és Ligeti Kovács Judit), az Edzô (Kiss Ernô) ésa Sportolók (Mészáros András és Urházy Gábor Lász -ló), valamint a Tolókocsis (Szegezdi Róbert) mögötteséletére. Lassanként értesülünk a konfliktusokról éstraumákról – a Terhes nô béranya, az autóbalesetbenmegbénult Tolókocsis a felesége halálát kívánta, az alkalmipár egyéni fiaskóit kompenzálja feltûnôsködésselstb. –, amelyek a bôröndlakók érkeztével és az idômúltával kifakadnak, kölcsönös agresszióba és káoszbatorkollanak. Az elszigetelt, hétköznapi jelzésekkelábrázolt pszichodrámák egymás ellen fordulnak, gyilkosindulattá fokozódnak, és – Stefán Gábor koreográfiájára– kollektív haláltánccá fajulnak, a „lelki duplikátokat”alakító színészek fegyelmezett és ihletett közremûködésével.Az elôadás egy „folytathatatlan” pontonzenés drámára vált (Szemenyei János musicalesítettea prózában elmondhatatlant), hogy az eggyel magasabbfokozatú stilizáltság elviselhetôbbé tegye a vér nélkül– a „halál után” vagyunk – és groteszk színezete ellenérelehangolóan kegyetlen öldöklést. Az ôrült világmetaforájának kilátástalanságát az ártatlanság mi to ló -giá ja – az örök (újjá)születés – enyhíti valamelyest.A katasztrófát – a repülôgép-balesetet és a személyiségfelbomlását – egyedül a megszületett csecsemôéli túl, akit Noéminak hívnak ugyan, de a gyermekalak jában az özönvízbôl való megmenekülésen túlegyetemesebb szimbólumot is fölismerhetünk. De hogymégse bizakodjunk annyira, a földi maradványokatkét cinikusan nevetgélô transzcendens lény takarítjael, fekete szárnyakkal. A pokol angyalai?A traumatikus tartalmat megfelelô könnyedséggelközvetítô darab és elôadás erényei épp e kettô kényesegyensúlyából származnak. Bónuszként fogható föl,hogy egyikük sem mutatja mélyebbnek magát, mintamilyen. A végén újrakezdôdik az egész, ami a kifejletismeretében a legkevésbé sem vigasztaló.TASNÁDI ISTVÁN: TRANZIT(Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)Zeneszerzô: Szemenyei János. Díszlet-jelmez: VereckeiRita. Mozgás: Stefán Gábor. Rendezô: Bagó Bertalan.Szereplôk: Ecsedi Erzsébet, Farkas Ignác, FarsangKitti, Nagy Péter, Kovács Olga, Kricsár Kamill, Ho -lecskó Orsolya, Szakács László, Ligeti Kovács Judit,Kiss Ernô, Mészáros András, Urházy Gábor László,Szegezdi Róbert, Spisák István, Tisza Anita, AndicsTibor, Pap Lujza, Tánczos Adrienn, Szakály Aurél,Székely Kitti Adrienn, Vizkeleti Zsolt, Pete Zsuzsan -na, Mihály Péter, Székely Botond, Fichtacher Rená -ta, Horváth Illés, Szemenyei János.Miklós MelániaApokrif Isten-keresésIPS UMÁgens és a Természetes Vészek Kollektíva Ipsumcímû elôadása Isten- és emberkísértô vállalkozás.Az összmûvészeti produkció az alternatív szféra leg -kü lönösebb és a befogadói kedélyeket leginkább megosztóénekes-elôadója, Ágens személyiségére építettperformansz-színház, amelyben az események aktora -ként nemcsak ô merül alá a lélek és a fizikum mélyrétegeibe,hanem afféle passzív beavatottként a nézôt iserôsen próbára teszi. A határok feszegetésének tétje nemkisebb, mint Isten keresése és önmagunk megismerése.A mágikus szeánsz minden eleme ezt a célt szolgálja.Rendkívül sokrétû, ám olykor bonyolultnak tûnôszimbólumrendszerében többféle lehetséges út idézôdikmeg. Ráhangolódásként – illetve a végén levezetésként– a nézôtér sötétjében kellemes zenei aláfestésselegy önjelölt jósnô buzdítja-csábítja felvételrôlnézôit, hallgatóit, hogy hívják fel, ô minden titokra éskérdésre megadja a választ. A keret ironikusan játékbahozza a kiárusított szakralitást és a popularizált kuruzslásnakkiszolgáltatott emberi kíváncsiságot. Ennekellenpontjaként celebrálja Ágens a rituálét, amelynekkiindulása szintén a mediatizált jelen-valóság.A térben, velünk szemben hosszú asztal áll, különféle,többségükben könnyen azonosítható tárgyakkal:elôkészített ételeket látunk, hozzávalókat, edényeket,tálkákat, turmixgépet, munka- és mosogatófelületet,<strong>2008.</strong> június 32 XLI. évfolyam 6.