2008. június - Színház.net

T A V A SZI F E SZTI V ÁLÉs szerintem nem ízlésesek a harsány, csillogó ezüstés arany színeket is felvonultató, már-már revüszerûjelmezek. A szórólap idevonatkozó szövege viszontkorrekt: lényegében csak annyit közöl, hogy a koreográfiaa mozdulatokon keresztül kapcsolódik a zenéhez.A harmadik Glass-tételre készített mozgásanyagról aztolvashatjuk: erôszakos és testközpontú (violent andbody centred). Itt némi címre utaló szójátékot sejtek,amit a magyar fordítás nem ad vissza.A Philadanco!-esten a „minden jó, ha a vége jó” elvemaradéktalanul megvalósul. Az Enemy Behind theGates címû Huggins-koreográfia – bár az elôbbiekhezhasonló eszközökkel operál – több mint korrekt: lehengerlôennagyszerû. Steve Reich muzsikája valóbanizzó, a hangulatilag adekvát történetet, elmesélhetômondanivalót nem tartalmazó koreográfia pedig anynyiraanyagerôs és hatásos, hogy az alkotás verbálismagyarázat igénylése nélkül, jó értelemben önmagáértvalóvá válik. Érthetô és nem zavaró a mellékelt„használati utasítás” sem, mely szerint a darab közöttünkbujkáló ellenségekrôl vagy – továbbgondolva –a bennünk lakozó Rosszról szól. A ritka magas csúcsrajáratott dinamikus technicizmus, a fegyelmezett koreografikuskompozíció és a parádés, de ihletett elôadásmódegyüttesen létrehozza azt a különleges,jelentéses komplex hatást, amelyet közhelyesen ver -bálisan megfogalmazhatatlan, tiszta táncnak, azazkortárstánc-etalonnak szokás nevezni. Fekete testekfekete ruhákban sötét erôkrôl „beszélnek”, mégsembanális a „történet”. Elismerem: a Philadanco! ezzel azutolsó koreográfiával ideiglenesen okafogyottá tette azifjúkori élményre visszavezethetô Ailey-nosztalgiámat.Sikerült ugyanis általa felismernem és elfogadnom azidôk (s benne önmagunk) változását. Kortárs alkotásennél sokkal többet nem tehet. De Aileyék annak idejénszínesebb képet mutattak: négy esten tizenkét koreográfiátmutattak be. Mindegyik izgalmas, figyelemreméltó volt, és akadt köztük nem egy remekmû is.Halász GlóriaValahol ÁrkodonK OCS Á K T I B OR – S OMOGYI SZILÁRD – MIK LÓS T I B OR: AB IGÉLAz Abigél címû regény sorai mögött vöröslô vészkiáltás zeng a musicalszínpadon. Szabó Magdamûvébôl nagy formátumú elôadást álmodtak az ôsbemutató alkotói. A papírforma szerint azonbanaz elmaradhatatlan színorgia viharában könnyen elvesznek a finomabb árnyalatok. Tömegcikknek álcázvagördülnek a közönség elé az értékes pillanatok is, és a reflektorfénytôl elvakítva igen nehéz fellelni ôket.Pomádés fantom bolyong a Tháliába költözöttBudapesti Operettszínház falai között, és fôként lilaazúrszínekkel, virág formában villódzó fényekkel, villanykörtékkeltelehintett háttéréggel és forgó mamutdíszletteltorzítja revüvé a többnyire keresztnevekkelcímzett elôadásokat. Megkockáztatom: fotó alapjáncsak a legapróbb részletek segítenének eldönteni, voltaképpenmelyik produkcióról van éppen szó. Ezúttalpiszkosfehér (természetesen színesre világított), csipkeszerûenáttört, egyébként számos szerepét kiválóanbetöltô épületelôtér vagy veranda tornyosul a színpadközepén. Hátul ibolyaszín óriásdrapéria, vetítettLánchíd vagy csillagok (megjegyzem: hóesésben ritkajelenség a csillagos égbolt, ám karácsonykor mindenlehetséges). Abigélnek minden hatás ellenére derengenekegyéni vonásai.Szabó Magda mûve túlmutat ugyan a diákregény keretein,de bája éppen a még tiszta, de már a világra (világégésre)nyíló diákszem rajzolta képben rejlik. Két -ségtelen, hogy a szerzôtrió (Kocsák Tibor, SomogyiSzilárd, Miklós Tibor) által belegondolt komor és patetikusárnyalatok nagyszínpadra emelése logikus, legalábbiskockázatmentes megoldásnak tûnik. A gyermekszemazonban elvész az elôadásban. A csorbatompítására egy kiragadott s késôbb megismétlôdô jelenet(a majdnem végzetes kulcskeresés) indítja el acselekményt – Gina és a nézô elôtt tehát egy emlékfilmpereg le, amelyre azonban a kezdô gesztuson kívülsemmi sem utal.Kocsák Tibor zeneszerzô nem támogatta meg szolgaianaz Operettszínház fantomját – Abigélt egy leheletnyiválasztja el attól, hogy saját arca legyen, néhánykegyes pillanatban rá is talál. Zeneileg és színrevitelébenis szellemes Gina és a terrárium meghiúsult házasságánaktörténete, de a dal regiszterén késôbb kevésszer„zongoráznak”. Különös az alkotók tartózkodásaa könnyedségtôl és a fricskától, holott nemfel tétlenül a harsogó nagyária mutathat önmagán túlra.Mintha – feleslegesen – igazolni kívánnák a musicalmûfajának komolyságát. Az árkodi Matula Leány -2008. június 54 XLI. évfolyam 6.