2008. június - Színház.net

V ILÁGSZÍNHÁZF RANCIÁKLimpek LászlóKortársunk, SadeGRENOB LE: K ONF ERENCIA ÉS ELÔ ADÁS– Kiváló, kedves Dolmancé, csakhogy valami még hiányzik.– Egy fasz a seggembe? Igaza van, asszonyom.Jobb esetben Sade márkiról a fent idézett párbeszédhezhasonló asszociációk jutnak eszünkbe.Rosszabb esetben nem egyéb, mint ostorok és bikacsökök,tizenkét hüvelyk hosszú „mûlôcsök”, véresrekorbácsolt nemi és egyéb szervek. Pedig „a szadizmusfeltalálójától” viszonylag távol állt a szadizmus maga.Sade márki valójában örömöket habzsoló libertinusvolt, kinek szabadossága nagyjából az anális szex ésnémi korbácsolás imádatára korlátozódott. Nem számítvatermészetesen nagyon különös gondolatait.Csakhogy ez utóbbiak nemcsak a szex körül forogtak:Sade márki írónak, legfôképp pedig drámaírónak tartottamagát.A XVIII. század Franciaországában a színház a legnépszerûbbszórakozás és a legmagasabb mûvészetegyben. Minden valamirevaló értelmiségi színdarabotakar írni, minden filozófus fontosnak tartja a színházrólvaló elmélkedést. Ez a hóbort természetesen még aXVII. században született, a nagy triásszal, Corneille–Racine–Molière-rel. Valamint XIV. Lajossal, aki trónörököskéntnemcsak támogatta a színházat, de magais játszott, Molière Dandin Györgyében például állítólagegy vándorcigányt. Neki köszönhetô, hogy a színházúri szórakozás és királyi monopólium lett. Egé -szen a forradalomig tilos színdarabokat bemutatni akirályi színház, a Comédie-Française falain kívül. Áma színházi tevékenységet természetesen nem lehetmegtiltani. Elôször is megjelennek az olaszok, és bárszínházukat többször bezáratják, a színészeket pedig aszó szoros értelmében kikergetik Párizsból, végül nembírnak velük, népszerûségük (1752-tôl nem más ír nekik,mint Goldoni) megvédi ôket. Azután, részben illegálisan,színházak nyílnak a vásárokban. A törvénykezéshatározottan tiltja, hogy a Comédie-Françaiseonkívül bárki bárhol „színpadon dialógusokatelôadjon”. A vásári színházak erre azt találják ki, hogya dialógusokat átírják monológok sorozatává: az egyikszínész elôadja a kétmondatos „monológot”, majd kirohan,a másik pedig be, hogy a saját két mondatávalválaszoljon. Az elôadás ilyen ki- és berohanásokból áll,a közönség halálra röhögi magát a törvény abszurditásán,a vásári színház bevétele pedig tovább gyarapszik.Ekkor a törvény megtiltja, hogy színpadon bárki beszéljen.A törvényhozók balszerencséjére a Comédie-Française ekkor legismertebb színészdinasztiája aPoisson család. A poisson franciául halat jelent, és a vásáriszínház izomból üti le a magas labdát: a színpadona színészek kétségbeesetten tátognak, a közönségpedig ôrjöng a nevetéstôl. Más alkalommal az egyikszínész tátog, a másik a közönség soraiban vagy a kulisszákközül mondja helyette a szöveget. Végül a hatóságmegtiltja, hogy akár a színpadon, akár a nézôtéren,akár a kulisszák között beszéljenek a színészek.Ekkor jön el az interaktív színház ideje: a tátogó színészfölé belógatnak egy táblát, rajta a szöveggel. A közönségnagy része azonban analfabéta, ezért az írástudónézôk hangosan felolvassák a szöveget, nyilvánjátszva, egymás szavába vágva, itt-ott átírva, míg másokvicceket kiabálnak be. Az egyik legnépszerûbb elô -adásmód születik meg ezzel. Egy szó, mint száz, aszínház feltartóztathatatlanul hódítja meg a vásárokközönségét, olyannyira, hogy Voltaire egy ízben arrapanaszkodik, hogy gyakorlatilag üres nézôtérnekjátsszák a kitûnô Racine-tragédiát, mert mindenki avásárban van komédiát nézni. Ez persze azt is jelenti,hogy az ország történetében talán elôször az arisztokrataösszekeveredik a „néppel”. A nemesség ugyanisnem kevésbé színházbolond, mint a közember, sôt.(A Comédie-Française-ban egyébiránt egy átlagembernem is tudta megfizetni a jegy árát.)Valószínû, hogy ma tíz közepesen mûvelt színházbajáróból legalább nyolc nagyon nehezen vagy egyáltalánnem tudna felsorolni két-három XVIII. századi franciadrámaírót, pedig ez az idôszak messze a legtermékenyebba francia dráma történetében. Boldog-boldogtalandrámaírónak, színésznek vallja magát. Rousseaudarabotis mutattak be a Comédie-Fran çai se-ban,Diderot-darabot is. A kortársak szerint azonban nemmás, mint Voltaire volt a legnagyobb élô drámaíró,míg ez utóbbi nagyon jó színésznek tartotta magát(persze nem akadt értelmiségi, aki ellentmondhatottvolna neki, de egyes dokumentumokból kitûnik: amilyenjó filozófus volt, olyan tehetségtelen színész).A fent vázolt, pezsgô színházi életnek gyakorlatilagsenki sem tud ellenállni. Sade márki sem, aki igazigrafomán, folyamatosan bombázza a Comédie-Fran -çaise-t darabjaival. Ezeknek szinte mindegyike másmûfajban íródott, viszont a Comédie-Française szerintmindegyik ugyanolyan rossz. Mikor aztán az 1770-esévekben Sade-ot a saját anyósa kérésére, részben koholtvádak alapján, letartóztatják és börtönbe zárják, azifjú márki színházi pályafutása idô elôtt derékba törik.2008. június 57 www.szinhaz.net