2008. június - Színház.net

V ILÁGSZÍNHÁZJOBBRA:Fiona Shawaz Ó, azoka szépnapok!-banLENT:DonnellanTroilus ésCressidájanálsz semmit, csak úgy vagy, tartsd végig az üvegburát,mint egy neoncsövet vagy ágytálat! „Mûfaj” azu tán:revü?, zenés színház?, horribile dictu: „esztrádmûsor”?Zene, ének, csoportos mozgás, „korális” keringés, intertextuális„vendégszövegelés”, szaggatott „performansz”,megannyi elem „kollázsa”? Nem árt tudni,hogy Marthaler fiatalon hangszeres zenészként, muzsikuskéntkezdte; a színjátszást pedig „happeningekkel”,alkalmi kis akciókkal, akár alkalmi színhelyeken,bázeli gyógyszertárban, vasútállomáson.Marthaler azóta persze „kôszínházakban” dolgozik,Bázeltôl Hamburgig, a berlini Volksbühnétôl Züri -ch ig, lépve, járulékos okokkal is, innen odébb, Salz -burg tól Brüsszelig, nemzetközi hírû operaszínpadokig.De eredetiségét és módszereit ôrzi: „kollázsos”építkezését meg, divatos szóval: „dekonstruáló” megközelítését,keresve a mögöttest, a heurisztikus társítást,színének fonákját. Máskor, most még inkábbmintha Patrice Chéreau hajdani, meghatón radikális,de persze igencsak kiváló molière-i Dom Juanjára isemlékeztetne: hogyan megmutatni, akkor még a marxizálónkötelezô értelmiségi köznyelven így mondták,az „infrastruktúrát”: látványként is megvalósítva az „alépítményt”:a XVII. századi francia klasszikus drámaporondja alatt vizualizálva a színpad (és a társadalom?)gépezetét: a csörlôket forgató, süllyesztôt kezelô „népet”,a Le Nain-képekrôl kölcsönzött, almonlapuló toprongyosokat. Marthaler bizonyárainkább életelvû, érzelmes „anarchistaként”,kicsit lompos „balosként”, mint pengeajkú„forradalmárként“, bánatosabban, mint lázítón,netán gyûlölködôn, az egyetemes emberielesettség melankóliájával keresi a mögöttest,illeszti az egészhez. Játékának alcímeígy lehetne, távolról ismételve a kezdôBob Wilson jóhiszemûen becsali markolásait:„Maurice Maeterlinck élete és kora” –morzsák, morfémák, mozzanatok, mazsolázottjelzések. A látványtervezô Anna Vie -brockkal a bôséges dokumentáción eltûnôdni:milyen is lehetett a XIX. század vége feléMaeterlinck szülôvárosa, Gent (Gand), melyjó száz mûhelyével a belga szövôipar központjais volt (szôni-fonni Mélisande legendásszôke hajfonatát is, hátha?), s honnanmég indultak a nagy kereskedelmi hajók London ésLiverpool felé, lassan húzva a családi kert alján vezetôTerneuzen-csatornán? Milyen volt a polgársága, aMaeterlinckek jogász-birtokos osztálya, hol, emlékiratszavával, a „pocak volt a társadalmi kiválasztottságjele”, s a polgárasszonyok kényelmét, nyugalmát azegyetemes képmutatásban, kódolt hallgatással a csipkeverôlányok, varrónôk, az ügyes „kis kezek” biztosítottákhamar háziassá idomuló kitartottként, másodikfeleségként. Gand, a lomha, „provinciális” Gent közbenmégis a „flamand szocializmus bástyája” is, honnansarjadt, részben, az egykorú irodalom és mûvészetmásik ágazata: Verhaeren társadalmi látomásai a„csápos városokkal”, Georges Minne halász- és bányászszobrai,a festészetnek hol pietásos mizerabilizmusa,hol viszont az európai összevetésben is egyediennagyon erôs ipari és proletártematikája.Marthaler ki- vagy megfordítása a fiatal Maeterlincketaz ôt körülvevô társadalmi közegbe is helyezi, jelezvepersze, dehogy rekonstruálni. Így, ennek ellenére, nemkérkedô okossággal és ritka érzékenységgel rátalál abelga író létszemléletére, dramaturgiai elveire és eszközeire:a mesés helyén, mással az ott azonosban, a hétköznapiságban.Halmaz-közössége itt is kiszolgáltatott,bávatag „marionettfigurák” együttese, a virrasztó várakozásban,a „tollfosztós” gépiességben, a statikusbanKeith Pattison felvételeEvi Fylaktou felvétele2008. június 62 XLI. évfolyam 6.